Fizess, vagy várj

Az élet sok területén természetesnek vesszük, mert már megszoktuk, hogy a szolgáltatásokért esetleg más díjat fizetnek az igénybevevők, mégpedig aszerint, hogy ki és milyen módon veszi azokat igénybe. Például az autópályán a teherautók többet fizetnek, repülőn a nagyobb csomagot drágábban viszik el, az egri strandon a helyiek olcsóbban fürödhetnek stb. A „mérhető” szolgáltatásmennyiség eseteiben, a dolog rendben is van. A gond akkor keletkezik, amikor egy szolgáltató „korlátlan” szolgáltatást nyújt. Például svéd-asztalos ebéddel kedveskedik. A dolog addig működik, amíg a vendégek normálisan étkeznek. Ha néhány bélpoklos vendég lelegeli a többiek elől a büfét, vagy egyszerűen csak elhordja a saját asztalára, akkor a szolgáltatás akadozni fog, pedig mindenki jogszerűen járt el. A vendég korlátlanul evett, ahogy az meg volt ígérve. A bökkenő csak az, hogy a „Fair play” szabályai sérülnek ebben az esetben, mint amikor a közkutaknál mossák egyesek az autójukat.
Erre mondják azt egyre többen Amerikában az Internetszolgáltatók, hogy, ha többet akarsz fogyasztani, mondjuk, éjjel-nappal filmeket töltesz le, akkor fizess, vagy törődj bele a neted lelassulásába. Ez a gondolat azonban ellentmondásba keveredik az Internet egyik alapelvével, nevezetesen a hálózati semlegesség elvével, mely szerint az adatokat a szolgáltató nem különböztetheti meg tartalmuk szerint. Azaz, egyforma a YouTube-os videó és az APEH levél prioritása, mint ahogy az Audi és a Trabant is egyenrangú fél az utakon.

Fizessen az árus

Hogy feloldják a fent taglalt ellentmondást, néhány szolgáltató azt javasolja, hogy azok a Web-lap tulajdonosok fizessenek többet a szolgáltatóknak, akik oldalairól aránytalanul sok információt töltenek le. Ilyen például a Google, aki nem csak a keresőjével uralja, a netet, hanem a YouTube video megosztó portál is hozzá tartozik. Ebben a logikában csak az a bibi, hogy nem a tényleges sávfoglalót bünteti, ráadásul a népszerű szolgáltatások elterjedése ellen hat. Előnye, hogy nem kell tartani a népharagtól, hiszen a felhasználók semmit sem éreznek a büntetésből. Igaz, adatforgalom takarékosságra sem ösztönzi őket.

A valóság gyakorlatiasabb

A mai magyar valóságban nem sokat rágódik néhány szolgáltató a sávszűkítésen. Emlékezetes botrány volt a Vodafone „korlátlannak” hirdetett internet csomagja, illetve a UPC sávszűkítő eljárása. Ahhoz, hogy tisztán lássuk, hogy miről is van szó, fontos ismernünk a számokat. Egy átlagos böngésző, levelező, alkalomadtán zenét, videót letöltő-megosztó felhasználó havi forgalom igénye néhány gigabájt. Maximum tíz. Ezzel szemben olvasom az egyik fórumon, hogy méltatlankodik egy felhasználó, mert a szolgáltatója 250 gigabájtnyi letöltés után automatikusan korlátozza a sávszélességét, pedig ő havi átlagban 600 gigát töltögetett. A szűkítés tényét a szerződés apró betűs része egyébként tartalmazza is. 
Ez a mentalitás egyértelműen jelzi a korlátlan Internet végét. Az adatkapcsolattal is ugyanolyan takarékosan kell majd bánnunk a nem is olyan távoli jövőben, mint vízzel, vagy a gázzal. Az is igaz, hogy egyelőre csak a notórius töltögetők érzik meg a hiányt, az átlag felhasználó manapság csak a sávszélesség drasztikus növekedésével találkozik.