Pezsdülni jött
Színterjú: Először rendez Egerben
2008.10.05.00:00
Zsótér Sándor dramaturg, forgatókönyvíró, 19 éves korától az egyik legfoglalkoztatottabb filmszínész volt hazánkban. Olyan rendezõkkel dolgozott együtt, mint Elek Judit, Almási Tamás, Szabó István és sokan mások. 29 éves korától színházi rendezõként dolgozik, az idei évadtól a Gárdonyi Géza Színház színészeit instruálja.EgriSzín: Két új társulati tag mellett Ön is csatlakozott a színházhoz.
EgriSzín: Milyen várakozásokkal érkezett Egerbe?
Zsótér Sándor: Mit várok? Mindent és semmit. 47 éves vagyok, elég régen voltam társulati tag. Az utóbbi években Budapesten dolgoztam, többek között a Vígszínházban, a Radnótiban, a Katona József Színházban. Egy idõ után kialakul a vágy az emberben az iránt, hogy közösségben dolgozzon, hogy ne három évente találkozzon egy színésszel, hanem egy évadban legalább kétszer ugyanazzal dolgozhasson.
EgriSzín: Elsõ rendezése Egerben Shakespeare A velencei kalmár címû darabja, melynek szeptember 26-án volt a bemutatója. Mesélne a munkáról?
Zsótér Sándor: Megpróbálok nem elõre kialakítani egy véleményt, hanem a dramaturgommal Ungár Júliával és a díszlettervezõmmel Ambrus Mártával megérteni ami le van írva az eredeti szövegben. A velencei kalmár egy mese, ami a reneszánsz mesegyûjteménybõl kiemeli a három ládika történetét, amit minden gyerek olvasott már. Sokan problémaszínmûnek nevezik, mert nem tudják igazán mûfajba sorolni.
EgriSzín: Ez egy stúdiódarab. Rendezõi szemmel mi a különbség a stúdió illetve a nagyszínpad között?
Zsótér Sándor: A stúdióban a közelség és az intimitás jellemzõ. Olyan finom, pici dolgok is hathatnak ebben a térben, melyek a nagyszínpadon elvesznek. Más a jelenlét súlya és értéke. Ilyen közelségbõl a nézõ megérezheti, hogy a színész egy személyiség, vagy csak úgy csinál. A nagyszínpad adta távolság könnyebben becsaphat.
EgriSzín: Sokan úgy vélik – színészek is –, hogy elindult Egerben valami, ami országos hírnevet adhat a színháznak. Ön is így látja?
Zsótér Sándor: Tisztességesen csak abból tudok ítélni amit, mint nézõ láttam. Számos olyan színész van, aki hivatásának tekinti amit csinál, és ha annak tartja, akkor szenvedéllyel csinálja, az pedig hat az emberekre. Miután ez a szakma nagyon elsekélyesedett, lefegyverzõ olyan embereket látni, akik elszántan mûvelik a szakmát. Ha van kedvük játszani, a nézõnek kedve van nézni. Ezek a harmincas fiatalok megtanultak dolgozni és remélem nem fásulnak el. Csizmadia Tibornak fontos, hogy mindig újabb fiatal színészeket szerzõdtessen a teátrumba. Nem azért, mert az idõsebb generáció rossz, hanem mert pezsdít és versenyhelyzetet hoz létre.
EgriSzín: Dramaturgként végzett, dolgozott filmszínészként is. Miért a színházi rendezés mellett döntött?
Zsótér Sándor: Nem én választottam. Egy munka során dramaturgként együtt dolgoztam a késõbbi feleségemmel, Gaál Erzsébettel, aki rendezõ és színész volt, õ találta ki, hogy próbáljam meg ezt is. 29 évesen kezdtem el, nagy boldogságot okozott a munka, az együttlét a színészekkel, hogy megvalósítják mindazt, amit elképzel az ember. Filmrendezésre is lenne lehetõség, de elborzaszt az a hatalmas apparátus, ami körülvesz egy filmet. A színházban a töredékét sem költjük el egy film költségvetésének. A filmrendezés szerintem egyszemélyes mûfaj, míg a színház kollektív.
Zsótér Sándor: Mit várok? Mindent és semmit. 47 éves vagyok, elég régen voltam társulati tag. Az utóbbi években Budapesten dolgoztam, többek között a Vígszínházban, a Radnótiban, a Katona József Színházban. Egy idõ után kialakul a vágy az emberben az iránt, hogy közösségben dolgozzon, hogy ne három évente találkozzon egy színésszel, hanem egy évadban legalább kétszer ugyanazzal dolgozhasson.
EgriSzín: Elsõ rendezése Egerben Shakespeare A velencei kalmár címû darabja, melynek szeptember 26-án volt a bemutatója. Mesélne a munkáról?
Zsótér Sándor: Megpróbálok nem elõre kialakítani egy véleményt, hanem a dramaturgommal Ungár Júliával és a díszlettervezõmmel Ambrus Mártával megérteni ami le van írva az eredeti szövegben. A velencei kalmár egy mese, ami a reneszánsz mesegyûjteménybõl kiemeli a három ládika történetét, amit minden gyerek olvasott már. Sokan problémaszínmûnek nevezik, mert nem tudják igazán mûfajba sorolni.
EgriSzín: Ez egy stúdiódarab. Rendezõi szemmel mi a különbség a stúdió illetve a nagyszínpad között?
Zsótér Sándor: A stúdióban a közelség és az intimitás jellemzõ. Olyan finom, pici dolgok is hathatnak ebben a térben, melyek a nagyszínpadon elvesznek. Más a jelenlét súlya és értéke. Ilyen közelségbõl a nézõ megérezheti, hogy a színész egy személyiség, vagy csak úgy csinál. A nagyszínpad adta távolság könnyebben becsaphat.
EgriSzín: Sokan úgy vélik – színészek is –, hogy elindult Egerben valami, ami országos hírnevet adhat a színháznak. Ön is így látja?
Zsótér Sándor: Tisztességesen csak abból tudok ítélni amit, mint nézõ láttam. Számos olyan színész van, aki hivatásának tekinti amit csinál, és ha annak tartja, akkor szenvedéllyel csinálja, az pedig hat az emberekre. Miután ez a szakma nagyon elsekélyesedett, lefegyverzõ olyan embereket látni, akik elszántan mûvelik a szakmát. Ha van kedvük játszani, a nézõnek kedve van nézni. Ezek a harmincas fiatalok megtanultak dolgozni és remélem nem fásulnak el. Csizmadia Tibornak fontos, hogy mindig újabb fiatal színészeket szerzõdtessen a teátrumba. Nem azért, mert az idõsebb generáció rossz, hanem mert pezsdít és versenyhelyzetet hoz létre.
EgriSzín: Dramaturgként végzett, dolgozott filmszínészként is. Miért a színházi rendezés mellett döntött?
Zsótér Sándor: Nem én választottam. Egy munka során dramaturgként együtt dolgoztam a késõbbi feleségemmel, Gaál Erzsébettel, aki rendezõ és színész volt, õ találta ki, hogy próbáljam meg ezt is. 29 évesen kezdtem el, nagy boldogságot okozott a munka, az együttlét a színészekkel, hogy megvalósítják mindazt, amit elképzel az ember. Filmrendezésre is lenne lehetõség, de elborzaszt az a hatalmas apparátus, ami körülvesz egy filmet. A színházban a töredékét sem költjük el egy film költségvetésének. A filmrendezés szerintem egyszemélyes mûfaj, míg a színház kollektív.