Szín-láz Pozsonyban

Először lép fel Pozsonyban a GGTánc Eger. A társulat egyik sikerelőadását, a Képzelt beteget táncolja. 
 
 

Szín-láz Pozsonyban

Először lép fel Pozsonyban a GGTánc Eger. A társulat egyik sikerelőadását, a Képzelt beteget táncolja. 
 
 
 
 
 

Szín-láz Pozsonyban

Először lép fel Pozsonyban a GGTánc Eger. A társulat egyik sikerelőadását, a Képzelt beteget táncolja. 
 "Nemrég nálunk vendégeskedett a pozsonyi Ifjú Szívek társulata, cserébe visszahívtak bennünket. Május 11-én délben a helyi középiskolásoknak, este a színházban lépünk fel. Ráadásul két új szereplőnk lesz: Dunai Bettina és Oláh Balázs, ami friss lendületet ad az előadásnak. Szeretem a felújításokat, mert jót tesz, érnek a darabok" – fogalmazta Topolánszky Tamás, az egri tánctagozat vezetője. 
 
A táncjáték Moliére Képzelt beteg című drámája alapján készült. Grecsó Zoltán koreográfiája a commedia d’ell arte hagyományait idézi, még pedig úgy, hogy az előadás egy improvizációs próbafolyamat eredményeként született, melyben a darab helyzet- és jellemkomikumát a táncszínház eszközeivel bontja ki.
 
 
 

 
 

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!