Minden jóra fordul
Karácsonyi ének
A viktoriánus kor közepén játszódó társadalmi dráma olyan erkölcsi dilemmát boncolgat, amelynek feloldását a mai napig keresi az azóta gyökeresen megváltozott kapitalizmus és a benne élő művészvilág. Ma már persze a nyomor, a társadalmi szolidaritás hiánya teljesen más szinten sújtja a dolgozókat, de a megélt méltánytalanság érzése és dühe, alighanem ugyanolyan. Dickens és Andersen kora vezetett a Kommunista kiáltványhoz, de a nemzeti szocializmus felemelkedéséhez is. A kizsákmányolók és a kizsákmányoltak viszonyainak bemutatása az írástudók egyik fő témája lett. Ebben a korban még megfért egymás mellett a kereszténység hit-remény-szeretet baloldali ideája az igazságtalanság ellen küzdő proletárok követeléseivel. A Karácsonyi ének még nem a lázadást, hanem a belenyugvást hirdeti (De hiszen karácsony van! – Mondja otthon többször csitítólag a megalázott alkalmazott Bob Cratchit (Katona Levente). Az igazságtétel 1843-ban még a „felsőbb hatalmak dolga”, és azt karácsonykor maradéktalanul el is végzik.
Persze a végén a szeretet mindent legyőz, az uzsorás nem uzsorodik tovább, a gyerekek a kis gyufaárus csajszival, a mesés hangú Kelemen Hannával összekapaszkodva és a fénybe nézve éneklik a finálét, mintha a West Enden lennének. A szegény könyvelőhöz megjön az aji-pulyka és ezáltal a kis bicebóca is megmenekül a haláltól és így tovább. És ez teljesen rendben is van. Mert a Karácsonyi ének egy pillanatra sem hajlik giccsbe. Még arra is kínosan ügyeltek, hogy a nyomokban musicalnek ható dalokat szigorúan statikusan, ne hadonászva adják elő. Csupán egy-két szereplő lógott ki lefelé az előadásból, de ha bátrabban használták volna az effektet a hangjukra, akkor legalább az éneklésükön lehetett volna javítani.
Úgy tűnik, Szabó Sebestyén Lászlótól meg kell szoknunk, hogy nagyon dicséretesen nem kíván megfelelni semmilyen külső elvárásnak rendezései, produkciói során. Ennek megfelelően a Karácsonyi éneknek nincs klasszikus célközönsége, akiknek dedikáltan készítette volna az előadást. Az intellektuális csavarok, az emelkedett szöveg, amit még Malek Andrea csasztuska jellegű dalszövegei sem tudtak a mélybe rántani, a rendezés áthallásos megoldásai ( „A jó házasság titka, hogy mindkét fél zsebében legyen egy diktafon…”), a képi és zenei megoldások egyértelműen a színházszerető és értő publikumot célozzák. Az az elképzelés, hogy óvodásokat, esetleg kisiskolásokat tegyenek ki az előadásnak, eléggé abszurdnak tűnik. A premierbérletes nénik második gyermekkort élő hada is komoly kihívásként élte meg ezt a délutánt. Egyfelől a bő két és félórás hossz miatt sem ildomos a pöttömöket vegzálni, másfelől azért mégiscsak „Karácsonyi kísértethistória” a műfaj, csontvázak repkednek, szóval aki gyereket visz oda, az készüljön arra, hogy kell egy-két hét, mire újra megtanul beszélni. Hang-, fény- és horrorhatásokat tartalmaz a produkció nyomokban.
Kellemes meglepetés, hogy vannak, ha nem is számosan, zenés produkciókban is bevethető színészek, és Szarvas direktor úr is megcsillanthatta kétségtelenül létező hangját egy meglehetősen nehéz dalban. A zenei alapok igényességére sem lehet panasz, messze meghaladta, mondjuk a Vígszínház időnként összeszkábált digitális MIDI hangzását. Szóval nem kell rettegve beülni a jövőben egy-egy egri zenés produkcióra.
A már megszokott hibátlan színpadkép ismét Ondraschek Péter munkáját dicséri. És van még egy fontos új jelenség az egri színpadon, ez pedig a vizuális harmónia, hogy az előadás bármely pillanatában elkészült fotót plakátra lehetne tenni. Nagy szó. Szabó Sebestyén László olyan gondosan ügyel a színpadi látványra, a tömegek, rekvizitumok eloszlására, hogy az előadás minden másodperce képileg egyensúlyban marad. Ezért a Quo Vadis után ismét nagy pacsi jár.
A gyerekszereplők remekelnek. (Kaló Csongor, Harsáczki Róza, Lakatos Sámuel Dávid, Jancsó Károly Benedek, Susi Eszter, Juhász Bella, Flaskay Hanka, Jágerszky Aisa, Csorba Orsolya, Vásárhelyi Violetta)
Bár súlyos, filozofikus okfejtésekben ezúttal sincs hiány, az egri színház azért láthatóan vigyáz arra, hogy ne vegye túl komolyan magát. Rendszeresek a „negyedik falat” bontó kiszólások a közönség felé. Rengeteg az idézőjel és a jelzés, hogy azért ez mégiscsak színház, azért jöttünk össze, hogy közösen szórakozzunk és álmodjunk valami érdekeset.
A színészi munka lényegében egyenletesen minőségi. Kiemelkedett Varga Anna Zsófia, Ács Eszter, Steenhuis Raul, Ficsor Milán, Katona Levente és Szarvas József .
A Karácsonyi ének felnőtt darab, tinédzsereknek is élvezhetően színre víve. Sajnos a játszási idők (főleg délelőtt és kora délután) sok dolgozó felnőttnek nem teszik lehetővé, hogy megnézzék. Ez az előadás is egy újabb lépés a közönségcsere felé. A középiskolásoknak biztos nagy élmény lesz, főleg ha esetleg színházpedagógiai támogatás is jár majd mellé. Járjon. A rendező a premierhez képest még sok finomítást eszközölhet, hogy ne csak a végére álljon teljesen egyenesbe az elején egy kicsit kuszán induló darab. Ezek azonban olyan nüanszok, amelyek bőven beleférnek, hiszen nem versenyműről van szó, hanem egy egri színházi előadásról, ami szerethető, élvezetes, elgondolkodtató és szórakoztató. De hiszen karácsony van! Nézzék meg!





