Vannak okai persze a pangásnak, elég csak ezt a válság nevű dolgot említeni. De persze, az utóbbi évekből (is) kiderült: sokkal könnyebb összefogni valami ellen, mint valamiért. Csak a válság megfoghatatlan dolog, az egrieket meg a turistákat pedig kifejezetten szeretjük. Meg hát a városvezetés se mondta soha, hogy az emberek ne járjanak vásárolni a Széchenyi útra…

 

Valahogy az az alapos gyanúm, hogy itt bizony a pláza lehet a népellenség, mert elvitte a fene nagy vásárlóerőt a Dobó térről. Jómagam nem vagyok nagy plázapárti, de le kell szögeznem, a miénkkel nincs bajom. Dolgoznak és vásárolnak ott egri emberek, nem butít el pusztán a belépés, meg ingyen parkolhatunk. Van egy mozi, ahová néha nézők is mennek, és tetejébe még csak nem is ronda. Szóval nem mennék neki vasvillával, de megértem az összekapaszkodó kereskedőket is. Bár, ha valaki bemegy a nagy parkba, nem lát nagy tömeget. Meg valljuk be: ahol az igazgató nem bír ki egy évet, ott lehet, hogy nincs minden rendben. A belvárosiakat mindenestre nem hatja meg az, hogy a szomszéd tehene is haldoklik, van elég baj ott is. Akinek eddig ment, annak most kalkulálni kell, az pedig sose jó. Ezért jön a kenyér és a cirkusz, meg a száz Forintos fagyi. Jön majd a nép csőstül, helyre áll a rend, fényűző lesz a Tábornok ház. Jó, persze, hogy nem, de legalább valami történik. 

 

A nagy összekapaszkodásban azonban néha több az emóció, mint az értelem. Kapkodás van, nagy hírveréssel, hangoztatva: mindenki azért dolgozik, hogy ne néptelenedjen el a Széchenyi út. Valóban el lehet hívni a várost, meg a kulturális csoportokat, de az nem való, hogy azt mondjuk: gyertek ingyen, hiszen mi is adtunk szó nélkül, mikor jól ment a bolt. A kölcsön kenyér meg ugye… Ha segítséget kérnek, az más. Szóval figyeljünk oda, hogy a szép és helyes kezdeményezést ne kövesse fejetlenség. A szószból kimászás módja ugyanis az, hogy ha már összekapaszkodtunk, akkor induljunk el egy irányba. Ha mindenki a saját feje után lép, abból csak hasra esés lesz. Ne legyen!