Informatika a „senioroknak” is
A Senior Egyetem „hallgatói” a nyugdíjas korosztályba tartozók, akik megtanulhatják többek között az elektronikus adóbevallás kitöltését, az orvoshoz való bejelentkezést, valamint a Messenger alapú programok használatát. Ezek segítségével könnyebben kommunikálhatnak akár a távol lévő unokákkal is és tarthatják a kapcsolatot rég nem látott ismerősökkel. A hivatalos ügyek intézése is könnyebbé válik ezáltal, hiszen megkíméli az embereket a hosszas sorban állástól.
Dr. Kis-Tóth Lajos azt mondta, hogy a tavalyi tapasztalatok szerint nagy az érdeklődés ebben a körben az informatikai alapok iránt, akik sajnos ebből a szempontból hátrányos helyzetben vannak, ezért folytatták a tavaly kezdett Senior Egyetemet, amiben a Városi Információs Portál áll a résztvevők rendelkezésére a hivatalos tanidőn kívül is. A tavaly kezdőként induló hallgatók az idén már haladóként folytathatták a tanfolyamot. Az „egyetem” elvégzése után a hallgatók ünnepélyes keretek között oklevelet kapnak a sikeres tanulmányok igazolására.

