Mivel utazzunk?- Vonat vonal-bezárások
Elvágva Eger a fővárostól?
Nyilvánosságra hozta a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium a jövő évre tervezett vasútvonal- bezárásokat, és a többek között ezeket pótló autóbusz járatok menetrendjét is, a vonat menetrendek mellett.
A tervezet szerint 33 vasútvonalat zárnak be jövőre az ország területén, melyek között érintett az Eger- Füzesabony vonal, sőt az Eger - Budapest távon is megszűnne a vonatközlekedés. A szaktárca által kiadott közleményben szerepel, hogy 2873 km-es megrendelt személyszállítási hálózatot alakítanának ki összekötve a megyeszékhelyeket a fővárossal. Azonban ezen hálózatba nem tartozik bele Eger, Szekszárd, Hódmezővásárhely és Salgótarján, bizonyos forgalomszervezési okokra hivatkozva.
A tervezet javaslatot október 31-ig véglegesítik. Az vonal bezárásokkal a szaktárca célja, hogy a „regionális közlekedésben a tervek szerint a jövő évi menetrendek az utazási igényeket rugalmasabban, alacsonyabb állami támogatási szint mellett kiszolgáló autóbuszos megoldásokat részesítik előnyben” valamint „a regionalizáció, a vasúti és közúti közszolgáltatások közötti indokolatlan párhuzamosságok megszüntetése, valamint, hogy a működés közlekedési módok közötti és közlekedési módokon belüli jobb összehangolása segítik egy színvonalasabb szolgáltatást nyújtó, gazdaságosabb helyközi közösségi közlekedési rendszer kialakítását.”
A változás egyébként nem érinti a Szilvásvárad - Putnok vonalat. Egerből Szilvásváradra napi hét pár, Szilvásváradról Punokra pedig napi négy pár vonat fog indulni.
Jól elvágnak minket a külvilágtól
elöször az Érsek nem engedte be Egerbe a vasútvonalat, aztán nem köt össze minket semmi az autópályával,
És most még azt a piszkos vonatot is elveszik, ami azért európában a főváros, és a megye (tartomány) központokat összeköti
egy marék lepkének több esze van.
A vonatokat Eger-Budapest között EXPRESS járatuvá kéne fejleszteni, és nem az autópályát terhelni meg szép fővárosunkat a kipufogóval.
Gyors, pontos, és tiszta vonatokkal mindenki szívesebben utazna, mint a buszon, de ehez ész kéne !!!!!!
Ezeknek a maradék eszük is elment. :-S