Sylvian Levey Aszfaltdzsungel c. írását egyedi, különleges s a konzervatívabb vonalat kedvelő színháznézők számára nem megszokott módon vitte színpadra Laurent Maidon rendező. A darab két, aktuális társadalmi problémát jár körül. Az első részben egy, az öngyilkosságba menekülő, terhes lányt láthatunk, aki a reménytelenségből esik az élet földön túli világába a tőle elforduló alkalmi partnere, a szülők és környezete okozta szorongások elől. A darab második, hosszabb részében négy férfi erőszakos, kegyetlen és értelmetlen játékát láthatjuk. Két férfi rábeszél egy harmadikat, hogy az verjen szét egy negyediket csupán egy játék kedvéért. Majd a játék hevéből az erőszak maró füstje támad, amely beszivárog mindegyikük elméjébe. Befolyásolási kényszer, hatalomvágy, értelmetlen szórakozás.

Különleges és nagyon jól összhangba hozott képi, zenei és színpadi világot mutat az előadás. A színészi játék szüneteiben, de mégis azt folytatva, kiegészítve, olykor a játék közben a háttérben remek képekkel és operatőri munkával elkészített mozgókép erősíti a befogadói impulzusokat. A filmeken legtöbbször a darab színészei játszanak, a színpadi eseményhez hol direkt, hol indirekt módon kapcsolható jeleneteket.

A színészek kiváltképp a darab második részében mutatott jó játékkukkal mutatják be a szerző és a rendező által előtérbe helyezett társadalmi problémákat: azt hogy tudattalanunk és intellektusunk hogyan viszonyul ehhez az erőszakos világhoz; hogy hogyan vesznek rá minket manipulátorok olyanra, amelyhez amúgy semmi közünk és kedvünk nincs; hogy hogyan válunk bizonyos közegben olyanná, akihez eddig még semmi közünk nem volt. Az előadás rávilágít arra, és erőteljesen sugallja azt, hogy ne váljunk a rutinszerűség eszközévé, mert bizonyos helyzetekben kerülhetünk olyan szerepekbe, amely könnyen kizökkent józan ítélőképességünkből. Megmutatja csupán négy szerepen keresztül, hogy a politika, a hatalomvágy, a politikai gondolatokat, álgondolkodókat követő tömeg hogyan válhat mozgalmassá. Hogy miként hagyhatjuk magunkat befolyásolni úgy, hogy közben nem is vagyunk tisztában a befolyásoltság tényével és eszközeivel, vagy csak nem akarjuk azokat észrevenni.

A lelki és testi erőszak jelenségét a francia vizuálkultúra segítségével láthattuk a színpadon, s néhány pillanatra meg is tapasztalhattuk azt a hivatalos megnyitókon előszeretettel hangoztatott, vélt vagy valós jelenséget, hogy a színház nyelve országhatárokat lebontó nyelv-e. Ugyanis az előadás elején a francia nyelvű darab magyar fordítását kivetítő képernyőn hol csúszva, hol túl kisméretű betűkkel, hol pedig egyáltalán nem jelent meg a magyar szöveg. A szemnek amúgy is fárasztó olvasást megkönnyíthette volna a nem francia nyelvű közönség számára az is, hogy nem csak a színpad egyik oldalán helyeznek el kivetítőt, hanem mindkét szélen biztosítják a könnyebb olvasást. S tán érdemes lett volna elgondolkodnia a Gárdonyi Géza Színház vezetőinek, hogy a stúdiószínpadi előadásokat vajon nem lenne érdemesebb mellőzni a fesztivál idejére, ezzel is megtisztelve a vendégtársulat produkcióját, és feltölteni azt a néhány üres széket.

 

Különleges képi világ, jól eltalált zenei betétek, meggyőző színészi játék és rendezés jellemezte az Aszfaltdzsungelt. A közönség türelmes, éles szemű vagy franciául tudó része elégedett lehet  a grimaszokkal (franciául rictus).