Nem mindennapi feladatra vállalkozott Csizmadia Tibor rendező, Mihail Bulgakov „A Mester és Margarita” című regényének színrevitelével az egri Gárdonyi Géza Színházban. A meglehetősen sokféleképpen értelmezhető remekmű olvasásakor nem éppen színpadon képzeli el az ember a történetet. A jó és rossz több idősíkon zajló tragikomédiájának megjelenítése komoly dramaturgiai feladatot is jelent, hiszen a Mester és Margaríta térben és időben is utazásra hív, s ahogy a mű szerteágazó gondolatait hálás dolog közvetíteni, egy falak közé zárt előadás könnyen szét is rombolhatja Bulgakov művét.

Az egri produkció nem ragaszkodik pontosan a regénybeli moszkvai környezethez, inkább a színház és a technika adta lehetőségre utazik. A másik idősíknál, az ókori jeruzsálemi jelenetnél meg sem kíséreli korhűséget, az egészet egy másik dimenzióba repíti. Maga a mű eleve tele van fantasztikummal, nem zavaró hát a neonfénnyel megvilágított Pilátus trónus, vagy az átlátszó feszület.
Az előadásnak több erős pontja van. Az egyik a modern orosz irodalom egyik legfontosabb helyszínén, a Patriarsije Prudin játszódó első jelenet, amelyben a kétkedő Vencel Valentin remekel Mihail Alekszandrovics Berlioz, a TÖMEGÍR vezetőségi elnöke szerepében. A „tikkasztó nyári hőségben” lezajló nevezetes találkozás a sokat idézett párbeszédekkel egyszerűen odaszögezi a nézőt a székhez, amelyben akkor kezd igazán fészkelődni, amikor a színház a nézőtérrel együtt átváltozik a darabbéli teátrummá.
Nem rossz húzás a regénybeli színházat bevinni a Gárdonyiba. Talán Woland mágus mesterkedésének köszönhetően sikerült pillanatok alatt átváltoztatni a nézőteret is a cselekmény helyszínévé, ahol a közönség a darabban találja magát, kártyatrükk segéddé és pénz után kapkodó aktív szereplővé válik.
Kétségtelen, hogy Woland professzor és csapata irányítja az eseményeket, a néző pedig boldogan aláveti magát ennek. A báljelenet, majd a repülés sok-sok látnivalót kínál annak is, akit a filozófia nem érdekel. Akit viszont igen, az a darab utolsó harmadában végleg elmerülhet a kicsit lelassult történetben.
Érdekes párosítás a Kaszás Gergő Bozó Andrea címszerep, amelyben az előbbi két személyt is alakít, de boszorkányosan megkettőződik Margaríta alakja is. Először testre szabott bájaival kápráztatja a nézőt, majd éjszakai repülésével hiteti el a halhatatlanná váló hősök létezését.
A történeten fordulatossága ellenére érződik, hogy mint az élet, könyörtelenül halad a vége felé. A nagy kérdések nem hagynak nyugodni, és az, hogy egy különös találkozás könnyen felforgatja az ember életét. A befejezés persze erősen a tudatra akar hatni és bele is hömpölygünk Pilátus végzetébe, hogy a színház után még jódarabig azt higgyük, hogy mindez velünk történik és nincs vége. Ki tudja melyik sarkon futunk össze Woland professzor valamelyik kísérőjével...