Csellengő akció

Egerben egyre inkább a figyelem középpontjába kerülnek a fiatalok szórakozási lehetőségei és szokásai. Ennek egyik oka, hogy a bűncselekmények között magas a korosztály sérelmére elkövetett visszaélések aránya, másrészt az egri iskolák igazgatóinak jelzései alapján nagyon sok a tanítási időben a városban csellengő gyermek, diák.
 
Eger önkormányzata igyekszik megelőzni a veszélyhelyzetek kialakulását. Közterület-felügyelőkkel együttműködve a rendőrséggel és a polgárőrséggel fokozott ellenőrzéseket hajtanak végre a fiatalok által kedvelt helyeken: a bevásárlóközpont, az autóbusz pályaudvar, az Érsekkert, a Széchenyi utca és Dobó tér környékén, illetve az iskolákhoz közel eső vendéglátó egységek környezetében.

A „Csellengő akció” 2010 októberében indult, novemberben újabb tervezett ellenőrzés zajlott, majd hasonló ellenőrzést folytattak a közterületeken idén februárban is. A vizsgálatot minden alkalommal tanítási időben, délelőtt 8.00 és 12.00 óra között végezték, s az ellenőrök a rendőrségen rögtön be is számoltak tapasztalataikról. Az Egri Rendőrkapitányság tájékoztatása szerint az intézmények igazgatói kivizsgálják az eseteket, és az eredményről a hatóság visszacsatolást kap. Az ellenőrzéseket a következő hónapokban is folytatják.
Melegh Tibor vezető közterület-felügyelő elmondta: az igazoltatottak egy ötöde nem tud egyértelműen számot adni arról, miért is jár iskolaidőben a városban, a kérdőre vont fiatalok 80%-ánál azonban bebizonyosodott, hogy „legálisan” sétál az egri utcákon, például nincs órája, a szakmai gyakorlat helyszínére indult, vagy orvosi igazolása van. A lebukott 20% szüleit és az érintett tanintézményeket is értesítették a gyermek csellengéséről.

Általánosságban megállapítható, hogy
  •  a „csellengők” 1-2 fő kivételével vidékről bejáró középiskolai tanulók.
  • kedvelt tartózkodási helyük a bevásárlóközpont és az autóbusz pályaudvar.
  • meg tudják nevezni iskolájukat, osztályukat, osztályfőnöküket.
  •  az igazoltatott diákok 20%-a azon kívül, hogy „nem volt kedve iskolába menni”, semmilyen indokot nem tud felhozni.

  • 1Bekiabáló2011április29.14:14ÚjVálasz

    És az érintett diákok kedves szüleinek mi a véleménye minderről? Észreveszik-e, hogy elsősorban ők a felelősek?

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!