Szavazzon az év polgármesterére!

Habis László Eger Polgármestere saját honlapján buzdítja voksolásra Eger lakosait, mert az Év Polgármestere szeretne lenni. Ehhez nem kell más, csak néhány internetes klikk.
 
 

Szavazzon az év polgármesterére!

Habis László Eger Polgármestere saját honlapján buzdítja voksolásra Eger lakosait, mert az Év Polgármestere szeretne lenni. Ehhez nem kell más, csak néhány internetes klikk.
 
 
 
 
 

Szavazzon az év polgármesterére!

Habis László Eger Polgármestere saját honlapján buzdítja voksolásra Eger lakosait, mert az Év Polgármestere szeretne lenni. Ehhez nem kell más, csak néhány internetes klikk.

Szolnokon rendezik meg június 17-én a XVII. Városi Polgármesterek Randevúja című eseményt, ahol átadják az „Év Polgármestere”, „Év alpolgármestere” és „Év jegyzője” díjakat is. Kérem, hogy amennyiben elégedett munkámmal és Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának teljesítményével, adjon egy voksot Egerre!
A rendezvény a kötetlen programok mellett a Kormány miniszterei, államtitkárai és a városi vezetők közötti aktív eszmecsere hagyományos fórumává vált, a fővédnök Pintér Sándor belügyminiszter. Az idén különös hangsúlyt ad a randevúnak, hogy az önkormányzati rendszer az átalakítás időszakát éli. Ebben a folyamatban Eger nagy szerepet vállal: országgyűlési képviselőként törvénytervezetet készítek elő az adósságrendezési eljárásokról.

A szolnoki eseményen közéleti fórumot tartanak, majd átadják az „Év Polgármestere”, „Év alpolgármestere” és „Év jegyzője” díjakat, melyeket azok a városvezetők vehetnek át, akik a polgárok szavazatai alapján leginkább megérdemlik lakosság megbecsülését. Szavazni kizárólag a www.szferaeuropa.hu oldalon lehet, június 14-én éjfélig.

Kérem, hogy amennyiben elégedett munkámmal és Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának teljesítményével, adjon egy voksot Egerre, kollégáimra és a polgármesteri kategóriában személyemre. Köszönet a bizalomért, hiszen minden eszközünkkel, minden tehetségünkkel Egerért dolgozunk, a mi sikerünk mindig Eger sikere!

forrás. habislaszlo.hu

 

 
 
  • 24Gyíkocska2011június10.14:19ÚjVálasz

    Én imádom Egert, de még akkor sem fogok olyan polgármesterre szavazni akinek a munkássága egyenlő a nullával. Előbb szavaznék akkor már Debrecenre, de inkább leadtam a szavazatomat Szegedre...az a tuti! ;)

     
  • 23Gyíkocska2011június10.14:14ÚjVálasz

    Na majd "biztos" pont Habisra szavazunk! Inkább az ország legronggyabb polgármestere címért induljon!

     
  • 22Bekiabáló2011június10.11:57ÚjVálasz

    Nagyon remélem, hogy Szeleczki "Jancsi bácsi" neve még egyszer föl sem merül az önkormányzattal kapcsolatban! Leszerepelt.

     
  • 21Bekiabáló2011június09.07:35ÚjVálasz

    majd 2014-ben szavazunk itt helyben - valaki másra!
    abban az esetben ha Szelczky Jancsi bácsira (mert nekem bácsi) abban az esetben nem szűkölködnék a voksokkal de sajna már Őrá nem lehet??!!

     
  • 20Bekiabáló2011június08.17:51ÚjVálasz

    Köszönöm megkülönböztetett figyelmedet! Komolyan, barátom. Mondanivalómat már leírtam. Ismétlésekbe nem szívesen bocsátkozom.
    Üdvözöllek.

     
  • 19Bekiabáló2011június08.11:04ÚjVálasz

    Csak a procedúrát vázoltam. Csoda - boldog - szent. Már az első lépcsőről sincs szó. Nem oktatlak ki, egyébként se hagynád magad, mint tősgyökeres. Érveket is írtam - nem ismétlem meg azokat - , de csak a szófordulatokra reagáltál, amelyek nem is mind rád vonatkoztak. Attól még, hogy nem vagy a polgi fanja, rájöhetnél, hogy ha sikerül neki valamit elérni, az szinte biztosan jó a városnak is. Vagy neked tök mindegy, hulljunk vele együtt, mert nem tetszik az ábrázatja? Nem megsértődni kell barátom, hanem gyakorolni a szövegértő olvasást. (Ajánlom figyelmedbe WZI-t. Nem csípi a jelenlegi vezetést, mégis korrektül is próbál róluk írni, mint itt a kommentjében.)

     
  • 18Bekiabáló2011június08.10:41ÚjVálasz

    Kedves kioktató 17-es!
    Szentté avatásról hol olvastál? Én ilyet nem írtam. (Ezt te kavarod bele!) "... megkezdték már egyesek (12-es pl.) Habis "boldoggá avatását" - ezt olvashattad tőlem. Na, mindegy. Nem kell rögtön ágyúzni egy véleményre (ami speciel eltér a tiédtől), s főleg nem fikázást emlegetni. Tudom-tudom, ez most olyan divatos, zsigeri válasz, hogy jól megsérthessük a partnert. (Addig sem kell a felvetéseire reagálni.) Abban tökéletesen egyetértek veled, hogy "némi józanság nem ártana". Meg tartalomra koncentráló szövegértő olvasás sem... Lehet Habist szeretni vagy nem szeretni, bár szerintem régen rossz, ha mindig az érzelmek/szimpátiák, s nem a realitás talaján állva mondunk véleményt. Jó tanácsodat pedig köszönöm, de én nem most próbálok először szétnézni, hanem évek óta nyitva tartom a szemem. Itt élek ugyanis, tősgyökeres egri vagyok. De nem szükségszerűen Habis-fan. A "buta emberre jellemző öncélú gyűlölet-szöveg"-nek mondott minősítéssel meg te "haggyá' má" fel, ha majd máskor is találkozol neked ellenszenves véleményekkel! A sértegetés is hatásos dolog (hajjaj!), de érvrendszernek azért nem elfogadható.
    :-)

     
  • 17Bekiabáló2011június08.08:52ÚjVálasz

    Kedves 16! Miről beszélsz? Némi józanság nem ártana. A szentté avatás előtt egyébként is boldoggá avatás jön, ahoz meg kell egy-két csoda. Erről szó nincs. Te is tudtál az ország helyzetéről, ha nem csuktad be a szemed. Ha valamit kapisgáltál, nem hiszem, hogy meglepetésként értek a változtatások. Azt se tudom, hogy milyen információd van a városi tervekről, amelyek egy része önkormányzati, más része nem. Mindenesetre néhányan azért fikázzák Habist, hogy túl grandiózusak. Mindenesetre a város több nagyságrendnyit lép előre, ha megvalósulnak. De ott van most a színház, a vár, a kórház, stb., s a megye ügyetlenkedései miatt komoly veszélyforrás, mert mindegyik városi mentőövre vár. Ez szerinted újabb újabb woodoo-bábu? Na haggyá' má'!

    Az igazság, hogy ezt a jobbkanyart a város jó tervekkel vette, s nem rossz költségvetési pozíciókkal. Ráadásul Demeter Ervinnek se sikerült szétzúznia a helyi érdekek képviseletét. Lehet Habist nem szeretni, de érdemes kicsit szétnézni. Az öncélú gyűlölet nem vezet messzire, s a buta ember jellemzője.

     
  • 16Bekiabáló2011június07.22:59ÚjVálasz

    Na, megkezdték már egyesek (12-es pl.) Habis "boldoggá avatását". Tavaly, amikor még nem voltak "szabóróbertek", akkor ki miatt stagnált a város? Na, van már újabb woodoo-bábu a szocik után, lehet nagyokat beledöfködni. A "meggyőző fölény"-nek most kezdi inni a levét az ország, benne Eger is.

     
  • 15Bekiabáló2011június07.22:52ÚjVálasz

    Eger, sajnos nem sokat nyert, de annál többet vesztett dr. Habissal. És még nincs vége.

     
  • 14Bekiabáló2011június07.22:50ÚjVálasz

    A megalomán tervek és az értékes munka közé én semmiképpen nem tennék egyenlőségjelet. Nem az a polgármester a jó, aki megalomán blöffökkel álcázza a városért végzett érdemi munka látszatát. Sajnos polgármesterünk nagyon megosztó személyiség. (Pl. az ő regnálása alatt tudott nagyon megerősödni Egerben a Jobbik.) Vagyunk páran, akik emlékszünk még a Dobó téri félkatonai parádézásra, amikor avatás és eskütétel is volt, amikor Horthyt méltatta az egri "egyenruhás" egyesület. S amikor erről Habist kérdezte a riporter, akkor a város első embere nem szégyenkezett, hanem kiállt a "hagyományőrzők" mellett. (És hülyének nézte ezzel a katonaviselt és a '30-as, '40-es évekre emlékezőket.) És most már nagyon-nagyon összeegyeztethetőnek érzi dr. Habis a polgármesterséget meg az országgyűlési képviselőséget is. Pár éve még ő maga tartotta etikátlannak, összeférhetetlennek. Minden oldali erős kritika ellenére Szeleczkit emelte anno maga mellé alpolgármesternek. És most is erősen hóna alá nyúlt... Hosszan lehet folytatni "érdemeinek" sorolását. Nekem ő egy letűnt kor urambátyámos figurája. Az elmúlt pár évben miatta kezdett el nagyon visszaesni Egerben a gyalogbelváros rendje, tisztasága. Mindenki ott parkol a történelmi belvárosban a díszburkolaton, ahol akar. Több éve gyalázatos állapotú és balesetveszélyes a volt Domus melletti lépcsősor. Nyilvános felelősségre-vonásról máig nem tudunk. A tornaterem-építés után szétvert Bródy Sándor utca lépcsősora és útburkolata a mai napig nincs az eredeti állapotnak megfelelően rehabilitálva. A város kamaszainak és fiataljainak nincs megfelelő "játszótere", ahol az extrém sportokat úgy űzhetnék, hogy nem zavarják a lakókat. Az Ifjúsági Ház köddé vált. Stb.,stb.stb.

     
  • 13Bekiabáló2011június07.19:14ÚjVálasz

    11-nek

    Melyik Demeter Ervinre gondol? A mádi szőlőbirtokos milliárdosra.
    Csak azt tudnám, hogy az ilyenek honnan szedték össze a pincéjükre, szőlőjükre, birtokukra a több száz milliót vagy milliárdot?
    Én is szeretnék egy pár száz millióhoz jutni ugyanolyan becsületes módon, ahogy Demeter Ervin egykori titkosszolgálati miniszter.

     
  • 12Bekiabáló2011június07.09:46ÚjVálasz

    Zolikám, eltaláltad a szarva közt a tőgyét.

    Lehet Habist nem szeretni, de meggyőző fölénnyel lett pogármester. A terveit megalománnak lehet tartani,de ha nem lennének, az a vád illethetné, hogy semmit nem tesz a városért. Szerintem Eger sokat nyer azzal, ha megvalósulnak ezek.

    Az a baj, hogy a szabóróbertek bekavarhatnak, ha válsághelyzetet indukálnak.

     
  • 11Bekiabáló2011június07.09:38ÚjVálasz

    Demeter Ervinre is lehet szavazni?

     
  • 10Bekiabáló2011június06.22:55ÚjVálasz

    Dr. Hamisra még játszásiból se!

     
  • 9Bekiabáló2011június06.22:09ÚjVálasz

    Ha már W. Z.I. is Habisra szavaz, akkor én nem.... Amit itt a városban véghezvisz megalomániás terveivel, ahogy pazarolja a pénzt, az már beteges...nem szavazok jó?

     
  • 8Bekiabáló2011június06.21:15ÚjVálasz

    Köszönjük a felvilágosítást! És jó reggelt kívánok! És ezer bocsánat, hogy az iróniát nem tetszett érteni!!! A hozzászólásban az állt: Minden idők legjobb alpolgármestere, és nem az, hogy jelenleg ő az alpolgármester. De sebaj, szövegértő olvasásban igazán jól állunk.

     
  • 7BIG2011június06.20:36ÚjVálasz

    Én is szavaztam! És csak úgy megjegyzem Szeleczki már egy ideje nem alpolgármester, tehát rá nem érdemes szavazni. Mármint itt. :-)

     
  • 6Weil Zoltán2011június06.19:10ÚjVálasz

    Szerintem Mr. Bennfentes megközelítése a helyes és nem Habis László polgármester úré, aki azt kéri, hogy akkor szavazzanak rá, ha elégedettek a munkájával. Én speciel nem vagyok maradéktalanul elégedett polgármesteri teljesítményével, de szívesen szavazok Eger polgármesterére. Ez egy játék, hogy ki mennyi lokálpatriótát tud megmozgatni. Jó alkalom egy kis összefogásra, ha meg nyerünk egy kis büszkélkedésre. (Csak aztán nehogy kitalálják, hogy az Alkotmányról mondtam véleményt.:)
    Már szavaztam is a polgármesterünkre, alpolgármesterünkre, jegyzőnkre. Hajrá Eger!
    www.szferaeuropa.hu

     
  • 5Mr Bennfentes2011június06.18:49ÚjVálasz

    Azért legyünk egy kicsit irgalmasabbak: Kósa Lajos se egy matyó hímzés, de azért jó érzés lett volna debreceninek lenni, amikor nyert. Habis László sem tökéletes, de az ország tele van nála borzalmasan gyengébb vezetőkkel is. Gondoljunk csak a szerencsétlen megyénkre. Nem muszáj szeretni, nem kell egyet érteni minden döntésével, de legyünk azért egy ici picit tényleg lokálpatrióták! Én szavazok, és ugyanezt tenném ha éppenséggel Nagy Imre kérné. (Csak akkor nem tenném, ha valami nagyon durva, vaddisznó polgármesterünk lenne...)

     
  • 4Bekiabáló2011június06.18:25ÚjVálasz

    Szeleczkire ne most szavazzunk, mert holtverseny lesz, az meg csak bonyodalmat fog okozni. De legyen Minden idők legjobb alpolgármestere szavazás is a kedvéért!

     
  • 3Bekiabáló2011június06.17:18ÚjVálasz

    Mint tősgyökeres egri polgár, ha lenne honlapom, nem kérnék ilyen ("öndicséret büdös") szavazást az egriektől. Eljön annak is az ideje a valódi szavazáskor/választáskor. Megnyugtató érzés, hogy van egy igen-igen elégedett ember a városban (önmagával elégedett), akinek sokkal fontosabb saját glóriájának újra és újra fényezése, mint körülötte az aggasztó helyi anyagi, személyi, közigazgatási problémák. Igen, nekünk egrieknek most nincs fontosabb problémánk, mint hogy polgármesterünk vágya teljesülhessen, győztes legyen.

     
  • 2Bekiabáló2011június06.16:56ÚjVálasz

    Szeleczkire is lehet szavazni????????????????
    Lacibá a legjobb????????????? Az iskolabezárás az semmi, a szemétdíjemelés semmi, stb? Vajon Kósa Lajos Debrecen polgrmestere nem indul ezen a nagy versenyen?

     
  • 1Bekiabáló2011június06.16:33ÚjVálasz

    Nahát! Milyen szerény ember!!!
    Ugye, ez csak kánikulai tréfa? Mert csak annak megy el.

     

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!