A kortárs tánc színe-java Egerben

A Közép-Európa Táncszínház Pyramidon című  előadásával vette kezdetét az I. Egri Stúdiószínházi Táncfesztivál. A többnapos rendezvényen gyermek-, ifjúsági és felnőtt előadást egyaránt láthat a közönség.
 
A fesztivált hagyomány teremtő céllal hozták létre, mondta Blaskó Balázs, a Gárdonyi Géza Színház igazgatója, megköszönve a város önkormányzatának a 900 ezer forintos pályázati önrész biztosítását.

- Külön öröm, hogy az egri vár megvédésének 460-ik évfordulóján kerülhet sor a nagy érdeklődés mellett zajló nyitóelőadásra - fogalmazott Sós István alpolgármester köszöntőjében. - A tánc mindenkihez szól, a tánc nyelvéhez nem kell tolmács.

A programot úgy állították össze, hogy minden korosztály találjon benne kedvére valót - mondta Topolánszky Tamás, a tánctagozat vezetője. Látható lesz  mesejáték, ifjúsági és felnőtt produkció is a színpadon.
 
Az elmúlt napokban a GoBe Dance Játsszunk színházat címmel a mesék világát jelenítette meg a színpadon. A Szegedi Kortárs Balett tegnap esti Egyszemélyes tömeg című ifjúsági előadásban az-az egy krízis után jelentkező határhelyzeteket tematizálta, mikor az ember kénytelen szembenézni addigi önmagával, és megteremteni a jövőbenit. Mert ezekben a határhelyzetekben világlik ki, hogy menni kell-e vagy maradni, hogy mi történt eddig, s minek kellene történie ezután.  

Ma este a Bozsik Yvette Társulat lép föl, az Ezeregyéjszaka varázslatos világába kalauzolva a nézőket, de izgalmasnak ígérkezik a Frenák Pál Társulat holnapi előadása is, mely az emberi kapcsolatok hálójába gabalyodott egyén vágyakozásait, vergődéseit meséli el a tánc nyelvén.

Vasárnap a nagyszínpadon zajló zárógálán a VariDance Montázs - Fergeteges táncok című koreográfiája és a GG Tánc Eger két produkciója szerepel.

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!