I. Egri Országos Akvarell Triennálé – 2014!

Az ország nagyvárosaiban (teljesség igénye nélkül: Miskolc, Salgótarján, Szeged, Pécs, Kecskemét, Szombathely, Győr…) működő biennálék-triennálék az 1960-as évektől annak érdekében jöttek létre, hogy a Budapest-központúságot ellensúlyozzák. 
 
 

I. Egri Országos Akvarell Triennálé – 2014!

Az ország nagyvárosaiban (teljesség igénye nélkül: Miskolc, Salgótarján, Szeged, Pécs, Kecskemét, Szombathely, Győr…) működő biennálék-triennálék az 1960-as évektől annak érdekében jöttek létre, hogy a Budapest-központúságot ellensúlyozzák. 
 
 
 
 
 

I. Egri Országos Akvarell Triennálé – 2014!

Az ország nagyvárosaiban (teljesség igénye nélkül: Miskolc, Salgótarján, Szeged, Pécs, Kecskemét, Szombathely, Győr…) működő biennálék-triennálék az 1960-as évektől annak érdekében jöttek létre, hogy a Budapest-központúságot ellensúlyozzák. 
 
 
 
Annak ellenére, hogy valamiféle reliktumai, túlélői a szocializmus kultúrpolitikájának, ma szintén egyfajta kiegyenlítő szerepet töltenek be, talán még kiemeltebb fontossággal. E szabad beadású rendezvények igyekeznek a hazai művészeti élet különleges eseménye lenni, s ennek érdekében szervezői komoly energiát fektetnek abba, hogy megteremtsék a kor elvárásainak megfelelő körülményeket. 
Eger városának 1968 óta az egyetlen országos jelentőségű kortárs képzőművészeti kiállítása az Országos Akvarell Biennálé – 2009-tőt Triennálé –, mely sok művészt, művészetet szerető embert mozgat meg, s amelynek nemzetközi viszonylatban is hírneve van. A pályázó művészek száma az utolsó 4-5 biennálé folyamán több mint 300-ra, olykor 350-re nőtt. 
 
A 2012-re tervezett rendezvény dotáció hiányában elmaradt. Az idén mégis sikerült annyi támogatást összegyűjteni, amelyből szerényen, de mégis meghirdethető volt a tárlat. A Holokauszt emlékév felhívásához kapcsolódóan tematikussá tettük a kiírást, és ”…kiálts rám! s fölkelek!” címmel a Radnóti Miklós emlékévhez kapcsolódóan hirdettünk pályázatot. A Nemzeti Kulturális Alap is pozitívan ítélte meg pályázatunkat.
 
Az egyre több szabadbeadású kiállításhoz hasonlóan ebben az évben mi is az internetes kiírás-terjesztés és beadás mellett döntöttünk. Talán ezért, de talán a három éves ciklus megszakadása okán az idén kevesebb volt a pályázó. A treinnáléra 146 művész 353 művel, a Radnóti pályázatra 44 művész 77 művel pályázott. Az október 22-én megtartott válogató zsűri (tagjai: Révész Emese művészettörténész, Bikácsi Daniela festőművész, Bukta Imre képzőművész és Butak András grafikus- és festőművész, valamint Wehner Tibor művészettörténész) döntése alapján 108 alkotó 195 festménye (triennálé) illetve 33 alkotó 45 pályamunkája (Radnóti pályázat) kerül kiállításra. 
 
A tárlathoz kapcsolódik Szily Géza (1938) festőművész (az I. Országos Akvarell Triennálé nagydíjasa) kamara-kiállítása, valamint a Petőfi Irodalmi Múzeum képzőművészeti gyűjteményének Radnóti-illusztrációból válogatott kollekció. A II. Országos Akvarell Triennálé és csatolt kiállításai két helyszínen kerülnek megrendezésre. A Kepes Intézet első és második emeleti teremsoraiban (Széchenyi utca 16.), illetve a Holokauszt emlékévhez kapcsolódó Radnóti-kiállítások a Zsinagóga Galériában (Kossuth utca 17.). 
 
A megnyitó ünnepségen három díj kerül átadásra a díjzsűri (Csurka Eszter, Ujházi Péter festőművészek és Wehner Tibor művészettörténész) döntése alapján: az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkársága díja, Eger Megyei Jogú Város Polgármesterének díja és Miskolc Város Polgármesterének díja.
 
A kiállítás kivitelezését 1974-ben a Dobó István Vármúzeum vállalta fel, és azóta is munkatársai végzik a mindenkori művészettörténész irányításával. 
 
Az egri biennálénak mindig a megfelelő helyszín megtalálása volt a legnagyobb problémája. A Gárdonyi Géza Színház aulája, az Eszterházy Károly Főiskola B épületének földszinti nagyterme, a volt Ifjúsági ház galériája, átriuma és mindenféle termei, a Tábornok-ház akkor lakatlan, a kiállítás idejére átadott emeleti termei voltak az albérletek, ahol nem igazi házigazdaként fogadhatta látogatóit a kiállítás. Miután a Trinitárius templom megnyílt a művészetek előtt, négy alkalommal adott helyet az akvarell biennálé/triennálé-nak. Annak ellenére, hogy a templombelső gyönyörű, mégsem volt igazán megfelelő hely ezen intim műfaj számára. A kiállításra méltó munkák évről-évre emelkedő mennyisége és mérete is egyre nagyobb teret igényelt.
 
Így az idén a Kepes Intézet termei adnak helyet a kiállításnak – immár méltó környezetben.
 
 

 

 
 

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!