Mindig foglalkoztatott a kérdés, hogyan is lehetne a dinamikát és az erőt a síkművészet berkein belül megfogalmazni, pusztán színnel, egyszerű, redukált formákkal. Azonban fontosnak tartom azt is, hogy figurális festményeket fessek, ugyanis mindaddig, amíg próbálok megoldani egy formát, rá vagyok kényszerítve, hogy megfigyeljem azt, ezáltal is fejlődjek. Ez motivál, hogy minél valósághűbben, a pontosságra törekedve, de mégsem görcsösen, hanem expresszíven oldjam meg a felületet. Ez a tanulási folyamat része, a nehéz részek alázatot igényelnek, azonban a festői részeknek köszönhetően az „örömfestészet” is megvalósítható.  A gyermekek felszabadultsága, spontaneitása, természetes öntörvényűsége tökéletes párhuzamot von az általam ábrázolni kívánt érzettel.