Hétezer kilométernyi menekült

Nyitrai Zsolt (Fidesz), Egerben megválasztott országgyűlési képviselő eddig ügyesen távol tartotta magát attól, hogy a szűkebb hazájában kincstári ékesszólással égesse magát. Nem mondott durva ünnepi beszédeket, próbált a szalonképesség határain belül rezsicsökkentezni, jobban teljesíteni, elmúlt nyócévezni stb. Amikor kínos helyzetbe került, akkor inkább igyekezett együttérzést mutatni, mint felvenni az orbáni támadó pózt. Most azonban már nem bírt magával. Jó, nem Egerben, de Tiszanánán csak elsült a kapanyél a szájában. Kibökte végre a tusványosi tutit, hogy „Magyarország a magyaroké”. Nem, nem a romáké, zsidóké, lengyeleké, székelyeké, ufóké, patkányoké, egereké, hanem a magyaroké. Ami persze úgy baromság, ahogy van, mert például Pannónia a rómaiaké volt, míg a Kárpát-medence meg a szlávoké. De volt már ez a terület a töröké, a Habsburgoké, az oroszoké. Zsigmond zálogba csapta egy-egy részét, akkor meg a lengyeleké lett… Persze ezt nálam Nyitrai Zsolt jobban tudja. Tudja, hogy egy ország nem lehet valakiké, azt csupán lakják valakik. Egyszer ezek, másszor azok, aztán meg amazok, de leginkább sokak és közösen. Ez még akkor is így van, ha főnöke jószágnak tartva a tájat legelteti földjein a szemét. Neki kataszter e táj, ami a Földhivatal örökké tartó bejegyzéseiben gyökerezik.
 
Nyilván nagyot kellett mondania, mert a polgárőrök, ez az önkéntes falurendőrség, az állam gyengeségének tapintható immunválaszai, ezt igényelték. Ők a házmesterek, a védelem utolsó vonalai, akiknek résen kell lenni, mert jön az ellen, a népvándorló menekült. Már Tiszanána sem szent ezeknek a beteg, terrorista, nőket erőszakoló más kultúrájúaknak. Az ördög nem csak, hogy nem alszik, hanem menetel. Na jó, momentán a dekadens nyugat felé, de tudjuk mi lesz, ha rájön, hogy túltolta a Kánaánon. Visszafordul, vagy fordítják, és jön a nemzethalál. Két pogány közé, már megint és mindig.

Nyitrai Zsolt azonban emelte a riadófokozatot. Bejelentette, hogy 7 millió ember akar átosonni az éj leple alatt ezen a csodálatos országon. Másfél millió lépéssel számolva, az 10 ezermilliárd lépés, ami azt jelenti, hogy az itt elkoptatott cipőtalpakkal Dunát lehetne rekeszteni, ami árvizekhez, járványhoz és Paks2 elmaradásához vezetne. Ha libasorban ólálkodnának, akkor 7 ezer kilométeres oszlop kígyózna szent útjainkon és félévig sunnyogna át a Gonosz szeretett hazánkon. De szerencsére vannak polgárőreink. A rendőrök éppen cigarettát és embert csempésznek, ezért a biztonságunkat nem lehet rájuk bízni, ám ha suhintani kell, akkor a helyi legénynél nem suhint senki jobban. A Jobbik most éppen szintén embert csempészik és dollárt hamisít, ezért az önkéntes erőszakszervezetekbe magukat besorozó Fidesz hívekre maradt a haza megmentésének dicső feladata, az éhes, rongyos, legyengült szerencsétlennek maszkírozott terroristák elkapása. Szerencsére csak hét millióan vannak, ami ugye semmi az oroszokhoz képest, akiket egy délután kivert a Hős az országból fél kezével.

Ha meg végeztek velük, akkor sincs megállj, mert a rendet fenn kell tartani a belső ellenséggel szemben is, akik mondjuk népszavazással törnének a hon ellen, vagy simán csak éhséglázadnának. Abból a normális igényből, hogy az Európába özönlő áradatot valóban meg kéne állítani, hogyan következik a „Magyarország, a magyaroké” konklúzió, továbbra is rejtély.

Nyitrai Zsolt közleménye arról, hogy Magyarország a magyaroké:
HTML Editor - Full Version

Magyarország a magyaroké!

A polgárőrségnek is feladata az ország egyes részein, hogy felvegye a küzdelmet az illegális migráció ellen – jelentette ki a tiszanánai Heves Megyei Polgárőr Napon Nyitrai Zsolt, Tiszanána és térsége országgyűlési képviselője.

A Miniszterelnökség nevében, Tiszanána és térsége országgyűlési képviselőjeként köszöntötte Nyitrai Zsolt a Heves Megyei Polgárőr Nap résztvevőit. Mint elmondta, a polgárőrség az ország legnagyobb és legsikeresebb civil szervezete, hiszen 2000 egyesületük, 50 ezer tagjuk végzi feladatát nap mint nap.

Ennek is köszönhető – folytatta –, hogy az utóbbi években jelentősen csökkent a bűncselekmények száma hazánkban: a 2010-es 450 ezres szám 2014-ben 350 ezerre mérséklődött. Ebben elvitathatatlan érdemük volt a polgárőröknek, így nem véletlen az sem, hogy az Országos Polgárőr Szövetség stratégiai partnere lett a kormánynak.

Az aktuális tennivalók kapcsán Nyitrai Zsolt hangsúlyozta azt is, hogy ma a polgárőrség egyik feladata az ország egyes részein az illegális migráció elleni küzdelem, az, hogy a gazdasági bevándorlókat feltartóztassuk.

Egyes becslések szerint 7 millióan vannak úton Afrikából, s ők mind rajtunk keresztül akarnak átvonulni, s eljutni Európa különböző országaiba. Ezt nem engedhetjük meg, és nem is fogjuk hagyni, hiszen Magyarország a magyaroké. Ugyanakkor nem zárjuk be kapuinkat a politikai menekültek előtt, akiket továbbra is segíteni fogunk – jelentette ki a képviselő..

Nyitrai Zsolt szólt arról, hogy az Országgyűlés 2011-ben elfogadta a polgárőrségről szóló törvényt, 2012-ben pedig a polgárőrség köztestületi jogállást kapott. A 2014-es esztendőben már 1, 2 milliárdos költségvetési támogatásban részesültek, így először fordult elő, hogy az összeg meghaladta az egymilliárd forintot. Idén pedig a polgárőr egyesületeknek új gépjárművek beszerzésére nyílik lehetősége – tette hozzá.

A polgárőrök a hétköznapok hősei, hiszen mind a megyében, mind az egész országban részt vállalnak a járőrszolgálatból, az idősek védelméből, a bűnmegelőzésből, az árvízi védekezésből, továbbá a karitatív tevékenységből is – hangsúlyozta a honatya.

Nyitrai Zsolt szólt arról is, hogy megyénkben közel 3 ezer polgárőr teszi a dolgát, majd méltatta azt az együttműködési megállapodást, amelyet idén is megkötött a Heves Megyei Polgárőr Szövetség, valamint a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság. Ennek is köszönhető, hogy nőtt a közös járőrözések száma. Az elmúlt évben a polgárőrök 217 ezer munkaórát teljesítettek, ezért köszönet illeti őket, hiszen nélkülük elképzelhetetlen a közbiztonság további javulása. Ugyancsak köszönet illeti azokat a rendőröket, önkormányzatokat, polgármestereket, magánszemélyeket és vállalkozásokat, akik erősítették, segítették a polgárőrséget – mondta az országgyűlési képviselő.

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!