Minden, amit tudni akartál a kollagénes táplálék kiegészítőkről

Harminc éves kor után a szervezetünk elkezd kevesebb kollagént előállítani, és negyven felé haladva már érezhetően lecsökken a termelés, hamar jelentkeznek a tünetek is.
 
 

Minden, amit tudni akartál a kollagénes táplálék kiegészítőkről

Harminc éves kor után a szervezetünk elkezd kevesebb kollagént előállítani, és negyven felé haladva már érezhetően lecsökken a termelés, hamar jelentkeznek a tünetek is.
 
 
 
 
 

Minden, amit tudni akartál a kollagénes táplálék kiegészítőkről

Harminc éves kor után a szervezetünk elkezd kevesebb kollagént előállítani, és negyven felé haladva már érezhetően lecsökken a termelés, hamar jelentkeznek a tünetek is.

Rugalmatlanabb lesz a bőrünk, felbukkan a narancsbőr, a sejtek már nehezebben regenerálódnak, mint korábban és megjelennek az első ráncok is. Ha rendszeresen sportolunk, akkor pedig hamar észrevehetjük, hogy az izmok építése is lassabban megy, mint huszonévesen. A kollagén egy fehérje vegyület, mely szerepet játszik a bőr szépségében, segíti a rugalmasságát és hidratációját, ezzel megakadályozza a ráncok és a bőrszárazság kialakulását, a kor előrehaladtával célszerű pótolni az étrendünk segítségével.

Viszont a kollagén nem kizárólag a bőrünk szépsége miatt fontos a szervezetünk számára, számos más területen szerepet játszik az egészségünkben. Amellett, hogy támogatja a bőr egészségét, megakadályozza a hajhullást, egészségesen tartja a körmöket, segít az izmok növekedésében és regenerálódásában, építi a porcokat, inakat, és a szalagokat. Továbbá erősíti a csontokat, elősegíti a szövetek épségét, ügyel a szemünk egészségére, emellett a szív egészséges működésében és az emésztésben is nagy szerepe van. A hosszú listából jól látszik, hogy a pótlása nélkülözhetetlen az egészséges élethez. Azonban nehéz jól kiválasztani, hogy nekünk melyik típusú kollagénre van szükségünk. Huszonnyolc ismert kollagéntípus létezik, a szervezetünknek 90%-ban az I.-es típusúra van szüksége.

Mely az öt leggyakoribb kollagén típus?

I.-es típusú kollagén: a szervezet szinte minden szövetében jelen van. Megtalálható az inakban, a szalagokban, a csontokban, a fogakban, a szív-és érrendszeri szövetekben és a bőrben.

II.-es típusú kollagén: nagyobb mennyiségben az ízületekben, és ízületi porcokban található, és azok kenéséért felelős. Elnyomja az fájdalmakat és javítja ízületek állapotát.

III.-as típusú kollagén: nagyszerűen kiegészítik egymást az I.-es típussal, gyakori, hogy étrendkiegészítők együtt tartalmazzák őket. Jelen van az izmokban, artériákban, a máj, zsírszövetek, csontvelő, és a lép szöveteiben.

IV. típusú kollagén: a sejteket támogató alaplemez (háló) alkotóeleme.

V. típusú kollagén: megtalálható a szaruhártyában, a csontmátrixban, és az izmok, a máj, a tüdő és a placenta sejtjei között.

Hogyan épül be a szervezetünkbe?

A szervezetünkben a C-vitamin segítségével a sejtek kollagént állítanak elő a rendelkezésre álló aminosavakból. Ennek ellenére fontos a pótlása, hogy segítsük a szervezetünk természetes regeneráló funkcióját. Több forrásból is tudjuk pótolni a hiányzó kollagént – az egyik, hogy sok kollagénben gazdag ételt fogyasztunk, mint húsleves, csontleves, tojásfehérje, és fehér húsú halak. B tervként fogyaszthatunk étkezési zselatint is, amit például torták készítéséhez is használunk. Előnye, hogy lassabb a felszívódása, így eljut a belekig és onnan használja fel a szervezetünk. De a legegyszerűbb módja a kollagén bevitelének, ha étrendkiegészítő formájában visszük be a szervezetünkbe. Az étrendkiegészítőkben található kollagén lebontott formában kerül a testünkbe, ezért hatékonyabban szívódik fel, mint a táplálékkal bevitt kollagén.

Milyen betegségek ellen véd?

[p]A kollagénszintet sajnos nem csak az éveink száma befolyásolja, van néhány olyan körülmény, amivel mi magunk is elősegíthetjük a csökkenését. Ilyen például a dohányzás, a magas cukorfogyasztás, a túlzásba vitt napozás vagy szolárium használat, illetve néhány autoimmun betegség is támadhatja a szervezetünkben lévő kollagént. Ezekre azért is érdemes figyelni, mert ahogy már említettük a kollagén nem csupán a rugalmas szép bőrért felelős, számos egyéb betegség is megelőzhető, vagy felgyorsítható a gyógyulás, ha rendben van a kollagén bevitelünk.

Segít az ízületi fájdalmak enyhítésében: segít megőrizni az integritását, ezzel pedig védi az ízületeket. Ezzel együtt csökkentheti a kialakuló gyulladást és a vele járó fájdalmakat.

Csontritkulással is szembe száll: a csontok nagyrészt kollagénből állnak, így a pótlása erősíti a csontozatot. Idősebb korban a kollagénhiány miatt alakulhat ki csontritkulás, melyet az alacsony csontsűrűség jellemez, és megnő a csonttörés esélye.

Elősegíti az szív egészségének megőrzését: szakértők szerint a kollagén kiegészítők szedése hozzájárulhat az esetleges szívproblémák elkerüléséhez. Megfelelő kollagén termelődés nélkül az artériák gyengékké válnak, és ez olyan betegségekhez vezethet, mint a stroke vagy a szívroham.

 

 
 

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!