Dél-Afrika kipipálva
Egy elhaló vendégtámadást követően Fábián megúszott és Ficsor indítását váltotta azonnal gólra. Ekkor még Lodge gyorsan tudott válaszolni, azonban ettől a ponttól kezdve képtelenek voltak lépést tartani az egriekkel. Wolf Dávid fiainak szinte minden támadása góllal fejeződött be és az első negyed végére már 10-1-et mutatott az eredményjelző tábla. A folytatásban sem változott a kép. A dél-afrikaiak meglőttek egy gólt, ellenben a túloldalon 7 is született és Ficsor Péter sorozatos bravúrokat mutatott be a kapuban. A meccs második felére érezni lehetett, hogy az egriek is elfáradtak egy kicsit, több volt a pontatlan lövés, de azért az újabb hetest ismét meglőtték. A végjátékban a vendégek örülhettek, hiszen 1-2-re megnyerték az utolsó negyedet Savernek és Mcconochienek köszönhetően, de az egri győzelemhez nem férhetett kétség és végül 25-5-ös győzelemmel szállhattak ki a medencéből. A sok gól eloszlott a csapat tagjai között, de kiemelkedik Fábián és Jakab, akik 6 illetve 5 góllal járultak hozzá a sikerhez. A délután folyamán a B csoport harmadik tagjával, a Kecskeméttel találkoznak az egri serdülők.