Napjainkban már nem idegen, hogy egy más város, vagy akár egy más ország csapatát választják rajongott klubnak a sportszeretők. Mi azonban irigylésre méltó helyzetben vagyunk… A sorsdöntő Partizan Beograd elleni Euroliga meccs után gyakorlatilag elszállt a reális esély, már csak a csoda segíthet a ZF-Eger vízilabda csapatán (akarom mondani a mieinken), hogy túlélje a csoportkört. Azon a napon azonban valami más volt a Bitskeyben. A szerb egyenlítő gól utáni utolsó másodpercek döbbent csendjét vastaps követte. Ezzel köszönte meg a közönség a végsőkig harcoló játékosoknak, a kiváló játékot, a felejthetetlen pólócsatát. Gerendás György is sorra fogadta a gratulációkat, mégsem volt elégedett. Tudja, hogy ennél is több van ebben a csapatban. Higgyünk neki. Évek óta az egri a legjobb vidéki pólócsapat Magyarországon, kiváló az utánpótlásunk, az ifisták tönkreverik a hazai mezőnyt, tizenévesen kerülnek a világ legjobb válogatottjába. Van miből tovább építkezni. Ennek pedig mi, szurkolók örülhetünk a legjobban, hiszen jó néhány évig járhatunk még hasonló meccsekre, köszönhetünk egymásnak Győztünk!-kel és ihatunk meg egy sört meccsek előtt, hogy bátrabban szurkoljunk. A tőlünk távozó játékosokat se feledjük! Nem járt a Júdás felirat a nyáron még hősként ünnepelt „Kicsi”-nek. Ne csak addig ünnepeljük őket, amíg a válogatottban egriként nyernek olimpiát, inkább hangoztassuk, Kis Gábor valaha nálunk dobálta a gólokat. Ha így nézzük akár egri sora is lehet a válogatottnak: Szécsi; Bundschuh; Hárai; Biros; Kis; Madaras; Hegedűs.
Valaha volt nekünk kiváló röplabda-, foci- és kosárcsapatunk is, most azonban csak a pólósok jelentenek garanciát, hogy egy-egy meccs után Egerrel foglalkozik az országos sajtó. Ők azok, akikre számíthattunk és számíthatunk még jó darabig. Szerencsés helyzetben vagyunk. Nem kell sehol csapatot keresgélnünk. Itt vannak ők helyben: A Mieink!