Filmnapok tizenharmadszor
Budapest mellett nyolc vidéki városban is megrendezik a Francia filmnapok rendezvénysorozatát, amelynek Egerben immár tizenhárom éves hagyománya van. Az egri Művész Mozi 1996 óta rendezi meg a Francia Filmnapokat sok helyi érdeklődő nagy örömére.
Ponyi László az EKMK igazgatója, a Művész Mozi első vezetője nagyon fontos kulturális hagyománynak nevezte a rendezvényt, amit közös munkával hoztak létre, megelőzve az országos programot. A nemzeti filmnapok koncepciója már a kezdetek kezdetén is tervben volt. A sikerhez hozzájárult az a filmek és a francia kultúra iránt érdeklődő közösség, mely nagyon sokat segített már korábban is, és mindig nagy számban képviselték magukat a rendezvényen.
Novotnyné Dr. Vágási Margit az EKF Francia Tanszékének vezetője üdvözölte a minden évben megrendezésre kerülő eseményt, mely nagy segítséget, szórakozási és tanulási lehetőséget nyújt mind a francia filmet kedvelőknek, mind a francia nyelvet tanuló diákoknak, A tematikájában változatos kínálat, a mai francia film legszélesebb skálájából igyekszik meríteni. A most látható alkotásokat hazánkban még nem mutatták be, premier előtti filmeket láthat a közönség.




