Utolsó Omega-turné, Eger az első állomás

Ötvenéves jubileumát ünnepli idén az Omega, a jeles évforduló alkalmából március elején országos turnéra indulnak. Kóbor János, az együttes frontembere a pénteki, egri sajtótájékoztatón elmondta: ez lesz az utolsó koncertsorozat, ahol közösen lépnek színpadra. Az egri közönségtől március 9-én, a Körcsarnokban köszönnek el.
 
A jubileumi turné során, március 9. és április 27. között 10 vidéki városba látogat el az Omega, s a tervek szerint év végén Budapesten is tartanak majd egy utolsó nagy bulit. Elsőként Egerben találkozhatnak velük a rajongók, a közel 2,5 órás koncert három részre épül majd. Előzenekar helyett egy szimfonikus zenekarral játszanak együtt, hallható lesz az Égi vándor, a Nyári éjek asszonya, a Fekete pillangó; ezután következik az Omega-rapszódia nevet viselő összeállítás, majd az igazán nagy slágerek a nosztalgia blokk keretében.

Kóbor János Egerben azt mondta: egyre inkább a letargia és a méreg uralja az országot, épp ezért az a céljuk, hogy a koncert ideje alatt jókedvet és vidámságot sugározzanak az emberek felé. A külföldön is komoly sikereket elért együttes frontembere hozzátette: aki ismeri és szereti az Omegát, az biztosan nem fog csalódni.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!