Tanulmányi verseny az polgárosodásért

Már hetedik alkalommal rendezi meg a Civitas Egyesület középiskolás diákok részére a „Polgár az Európai Demokráciában” elnevezés országos tanulmányi versenyt, melynek regionális döntőjét csütörtökön tartották a Megyeházán.
 
 

Tanulmányi verseny az polgárosodásért

Már hetedik alkalommal rendezi meg a Civitas Egyesület középiskolás diákok részére a „Polgár az Európai Demokráciában” elnevezés országos tanulmányi versenyt, melynek regionális döntőjét csütörtökön tartották a Megyeházán.
 
 
 
 
 

Tanulmányi verseny az polgárosodásért

Már hetedik alkalommal rendezi meg a Civitas Egyesület középiskolás diákok részére a „Polgár az Európai Demokráciában” elnevezés országos tanulmányi versenyt, melynek regionális döntőjét csütörtökön tartották a Megyeházán.

A versenyben nyolc négyfős csapat vett részt, érkeztek diákok Egerből a Dobó István Gimnáziumból, a Neumann János Szakközépiskolából, Hatvanból a Bajza József Gimnáziumból, de Budapestről az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnáziumából is.
A diákoknak egy tizenkét perces prezentáció keretében kellett bemutatniuk egy problémát saját környezetükből, melyre megoldást is kínáltak. A csapatok olyan témákat dolgoztak fel, mint a drogstratégia, szelektív hulladékgyűjtés, az egri ifjúsági élet, az Ifiház hiánya, a dohányzás kérdése, vagy a diákok viselkedése, de volt olyan csapat is, akik az iskolájuk épületének gyengeségeire kínáltak megoldást, egy közösségi tetőterasz, vagy a tantermek felújításának segítségével.
A versenyen még egy tesztlapon és egy érvelő társalgásban is bizonyítaniuk kellett rátermettségüket a zsűri felé.
A verseny célja volt, hogy a diákság érezzen felelősséget környezete iránt, tegyenek a társadalmi passzivitás ellen, civilként fogjanak össze egy közös cél érdekében, és képesek legyenek felnőttként a társadalom építésében részt venni.


A"Polgár az európai demokráciában" című középiskolai verseny regionális fordulójának győztesi és egyben az országos fordulóba jutó csapatai lettek:
1. helyezés: Cives Prudentes csapat
Bajza József Gimnázium és szakközépiskola, Hatvan - 247,50 pont Felkészítő tanár: Kovácsné Kiss Éva

2. helyezés: Jamapísz csapat
ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola , Budapest 236.58 pont Felkészítő tanár: Ispánovity Márta

3. helyezés: Alfa csapat
Dobó István Gimnázium, Eger 235,5 pont
Felkészítő tanár: Szántó Mariann

 

 

 
 
  • 2Bekiabáló2012március02.17:34ÚjVálasz

    Háh.. az én osztálytársaim és barátaim lettek az elsők :P:P Széép! :D Büszke vagyok rátok!!! <3

     
  • 1Bekiabáló2012március02.16:03ÚjVálasz

    Már csak azt kellene eldönteni, ki jelenleg Magyarországon POLGÁR.Mert ugye ehhez a fogalomhoz tisztes megélhetés, (háború előtt egy cseléd...), bizonyos kulturális szint ( könyv vásárlás, koncert, színházlátogatás,stb kapcsolódott.
    Jelenleg ezt "nem tudják teljesíteni" az orvosok, pedagógusok, közép?vállalkozók, középszintű átlagos vezetők, stb..
    Szóval ki ma a polgár?

     

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!