"Kézen fogva a természettel"

A Föld Napja alkalmából idén is számos programon vehetnek részt az érdeklődők Egerben. Április 20-án 9 és 16 óra között játékos feladatok és vetélkedők várják a látogatókat az Érsekkertben.
 
Sós István alpolgármester a szerdai sajtótájékoztatón elmondta: az önkormányzat a civilekkel együtt hatodik éve tart rendezvényt a Föld Napja alkalmából. Hangsúlyozta: Eger elkötelezett az éghajlat- és környezetvédelem iránt, városunk tagja a Környezetbarát Települések Szövetségének, valamint az európai városok szövetségének is. A város vezetése fontosnak tartja, hogy bekapcsolódjon olyan projektekbe, melyek megóvják és javítják Eger környezeti kultúráját – tette hozzá.
 
Mácsár Beáta, az Egri Civil Kerekasztal szabadidő szekciójának vezetője elmondta: a civilek 16 sátorban kínálnak programokat az Érsekkertben pénteken. Céljuk, hogy játékos vetélkedők segítségével környezettudatosságra neveljék a kicsiket és a nagyokat egyaránt.
 
    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!