Javult az emberek biztonságérzete a megyében

Értékelte az elmúlt év bűnügyi statisztikáit és a lakosság szubjektív biztonságérzetét dr Ormossy Attila a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője és Szabó Róbert a Heves Megyei Közgyűlés elnöke.
 
Ha a statisztikákat nézzük, akkor emelkedett a bűncselekmények száma 2011-ben, az elmúlt évhez képest 41 %-kal –hangsúlyozta a főkapitány. Ám ez nem azt jelenti, hogy több bűncselekmény történt, csupán megváltozott a szemléletmód. 2010 előtt, ha elloptak egy táskát, az egy bűncselekménynek számított. Most ha abban okiratok is voltak, akkor azt okirattal és pénzhelyettesítő eszközzel való visszaélésként is kódolni kell. Ezt figyelmen kívül hagyva elmondható, hogy a vagyon elleni és személy elleni bűncselekmények száma nagymértékben csökkent, és javult a felderítések aránya is. Szintén sikertörténetként könyvelhető el a baleseti statisztika, hiszen az elvártakat is túlteljesítettük- fogalmazott a főkapitány. Ez nem csak a rendőrség, de a lakosság érdeme is.
Elmondta továbbá, sikerült a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság állományát 1000 fő fölé emelni. Ez a létszám elegendőnek bizonyul, ám nagy feladat áll még előttünk, hogy az újoncokból, jó zsarukat neveljünk. Növeltük a közterületi jelenlétet, a készenléti rendőrség létszámát és az akciók számát is.
A rendőrség fontosnak tartja, hogy folyamatosan konzultáljon a lakossággal, ezért egy önkéntesen kitölthető kérdőív segítségével mérte fel az emberek szubjektív biztonságérzetét. A kérdőívet összesen 2250 fő töltötte ki a megyéből. A kérdőív egy hiánypótló kezdeményezés volt, melyből a rendőrség munkatársai megállapították, hogy a lakosság reálisan látja a megye bűnügyi helyzetét- hangzott el a sajtótájékoztatón.

Az űrlap kérdései kitértek arra, hogy hányan voltak bűncselekmény áldozatai, tettek-e feljelentést, milyen lépéseket tettek saját értékeik biztonsága érdekében, félnek-e egyedül éjszaka, milyennek találják településük közbiztonságát, mik lehetnek a kiváltó okok, mit várnak a rendőrségtől stb.

Dr Ormossy Attila kifejtette, hogy szeretnék a jövőben is kikérni a lakosság véleményét hasonló módszerekkel, de már profibb módon, ezért felvették a kapcsolatot az Eszterházy Károly Főiskolával, akik egy pontosabb kérdőívet dolgoztak ki, melyet kérdezőbiztosok fognak kitöltetni, így még reálisabb képet fognak kapni.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!