Adventi készülődés
A 2010-es esztendő feltartóztathatatlanul közeledik, de idei év is tartogat érdekes programokat az egriek és az idelátogató turisták számára egyaránt. A novemberi és decemberi rendezvényekről tartott tájékoztatón elhangzott, hogy az idei programkínálat felülmúlja a tavalyit, ami három szervezet a Művészetek Háza Eger Nonprofit Kft, az Evat Zrt, és a Kereskedők Eger belvárosáért Egyesület együttműködésének köszönhető.
A programban szerepel gyermekszínház, koncertek, színházi előadások, táncház, és az elmaradhatatlan Adventi gyertyagyújtás. Idén is fényárba borul a Dobó tér és lesz fenyőfa is, ami a korábbiakhoz képest még díszesebb lesz.
Az egyik legnagyobb szenzációnak Szekeres Adrienn november 29-i koncertje ígérkezik, aki az ünnepekhez kapcsolódó, bensőséges hangulatú dalait adja elő a Minorita templomban. Az énekesnő egri kötődéséről is beszélt a délelőtti találkozón, és a turnéhoz kapcsolódó koncertről azt is elmondta, hogy a családis hangulatú koncerten kórussal lép föl, és legújabb lemezéről is hallhatunk dalokat.
Szintén nagy érdeklődésre tarthat számot a „The Golden Voices of Gospel” című előadás December 15-én a Bazilikában, amerikai művészekkel, Dwight Robson tiszteletes zenekarával.
Az Evat Zrt. jóvoltából a Dobó téri, belvárosi díszkivilágítás és 26 faház vendéglátókkal, kereskedőkkel várja vendégeit a karácsonyi vásár idején, november 23. és december 23. között.
A rendezvények többségének a Dobó tér a helyszíne, emellett a Soproni Petőfi Színház „Holle anyó” és „Betlehem csillaga” előadását Uránia moziban láthatják.
A gyerekeket az ünnepek idején többek között a Babszem Jankó Gyerekszínház, Adventi játék, a Kisötlet Gyermekszínpad szórakoztatja, és Mikulás napján a Kereskedők Eger Belvárosáért Egyesület ajándékaként sétakocsikázás is vár rájuk.
Hajdú György az egyesület elnökhelyettese hangsúlyozta, hogy bíznak abban, hogy a romló gazdasági helyzet megfordul, és Eger belvárosa újból virágzó lesz.