Vége a hét szűk esztendőnek, megszentelték az újbort

Minden évben december 27-én Szent János napján szokás megszentelni az újbort, és ezzel egy időben értékelni az év termését. Ezt a hagyományt követték ma is az egri Bazilikában és az azt követő Városházi állófogadáson.
 
A újbort Palánki Ferenc püspökatya, érseki helynök áldotta meg a Bazilikában és az ünnepi misén szavaival kitűntette azokat a munkásokat, akik tisztességes és izzadságos munkával művelik a földet és a szőlőtőkét.

A Városházi fogdáson Varsányi Lajos a következőket mondta: Véget ért a hét szűk esztendő, melyben sok gond sújtotta az ágazatot. Ebben az évben már nem jelentett problémát az értékesítés, nem jelentkeztek növényvédelmi problémák és sok munkát sem igényelt a szőlő. A megtett intézkedéseknek köszönhetően a borpiac a kínálati piacból átalakult keresletibe. Nem emlékszem olyan esztendőre, mint az idei, ahol augusztus elejétől a szüret végéig száraz időben lehetett betakarítani a termést- fogalmazott a Hegyközségi Tanács elnöke.

Közel fél perces csenddel emlékeztek meg azokra a munkásokra, akik kétkezi munkával művelték meg a szőlőt.

Az elnök közepesnek értékelte az idei termést, habár tavaly fele ennyit sem sikerült szüretelni. Idén a védett eredetű egri boroknak megfelelő minőségű szőlőből a következő mennyiséget szüretelték: Debrői Hárslevelűből 8776 mázsa, Klasszikus Bikavér alapjául szolgáló fajtákból 143814 mázsa, míg Bikavér Superior bor alapjául szolgáló szőlőfajtákból 14976 mázsa termett.

Pelle Béla, a Borminősítő Bizottság vezetője 14. alkalommal díjazta oklevéllel a legszorgalmasabb borminősítőket. Elhivatott társadalmi munkájáért Mikuska Pétert és szorgalmas hegybírói tevékenységéért Szuromi Mihály vehette át a díszes irományt. A grémium 2011-től minden, egri névvel forgalmazott bort minősít. Mint Pelle Béla fogalmazott: sikeres évet zártak, sok fiatal csatlakozott hozzájuk és tett vizsgát, így majdnem megduplázódott a borbírák száma.

Az ünnepség végén 15 éves Borminősítő Bizottsági munkájáért és azért, mert sok fiatal borászt okított borbírálatra szintén oklevéllel jutalmazták Pelle Bélát.

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!