2014.11.02.00:00
Mire Figyel a hatóság?
Ezt a címet kapta a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara tájékoztató rendezvénysorozatának soron következő előadása, amelyen a Heves Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerv tart tájékoztatást.
2014.08.07.00:00
Egyre kevesebb a munkanélküli
Júniusban 438,6 ezer ember keresett munkát a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat szerint, ez pedig jóval alacsonyabb, mint a májusi, s a tavaly júniusi adat. Az egy hónappal korábbihoz képest 76 ezerrel, tavaly nyár elejéhez viszonyítva pedig több mint 58 ezerrel csökkent a regisztrált munkanélküliek száma. Ebben szerepe van az ismét beindult közmunkaprogramnak is.
2014.05.14.00:00
Több mint 400 új munkahely Heves megyében
Heves megyében több mint 400 új munkahely jön létre a Nemzetgazdasági Minisztérium által meghirdetett munkahelyteremtő beruházások támogatására szolgáló pályázatnak köszönhetően – mondta Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke a verpeléti ASIAFOOD Kft. telephelyén, kedden. A francia cég idén 44 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott, ennek köszönhetően lehetőség nyílik a termelési kapacitás bővítésére, a már meglévő 125 mellett további 22 főnek biztos munkahelyet teremtve.
2014.04.07.00:00
Állásbörze az Eszterházy Károly Főiskolán
Idén is megrendezésre kerül a Hallgatói Szolgáltató Központ szervezésében a régió cégeinek részvételével a Fókusz Expo Regionális Állásbörze. A kiállítás mellett párhuzamosan felkészítő programon is részt vehetnek az érdeklődők.
2012.10.01.00:00
Vigyázz, csúszik!
Milyen biztonsági szabályok vannak az éttermekben, vendéglátóhelyeken? Hogyan „teljesít” a vendéglátói szektor a munkabaleseti statisztikákban? Milyen tapasztalatok vonhatók le az ágazatot érintő ellenőrzések eredményeiből? Miért stresszes a pincér munka? Elmehet-e szezonban nyaralni a szakács? Kire vonatkozik az éttermi Kresz? Mitől védi meg viselőjét a modern szakács munkaruha? Ezekre a kérdésekre is kerestük a választ a Munka-ügyes vendéglátással foglalkozó részében.
2012.12.25.00:00
A munkavédelem tárgyi eszközei - és ami kimaradt...
A Munka-ügyes magazin utolsó részében összefoglalót adtunk azokról a témákről, amelyekkel a 14 alkalmas sorozatban foglalkoztunk, de igyekeztünk olyan kérdéseket is érinteni, amik helyszűke miatt az adásokból kimaradt. Így esett szó a speciális védőeszközökről, az új munkabaleseti jegyzőkönyvről és a vegyi anyagok jelöléséről is.
2012.12.25.00:00
Nemhodányzó munkahelyek közös akarattal
A dohányzás szabályait a többször módosított nemdohányzók védelméről szóló törvény rögzíti. A jelenleg hatályos szabályok értelmében munkahelyen nem jelölhető ki zárt térben dohányzóhely, vagyis a munkahelyeken lehet dohányozni, amennyiben a dohányzásra kijelölt hely nem zárt térben van. A törvény azt is rögzíti, hogy milyen szabályokat kell továbbá alkalmazni a kijelölt dohányzóhelyek kapcsán: “a dohányzási korlátozással érintett, valamint a dohányzásra kijelölt helyeket, helyiségeket, valamint közterületeket felirat vagy más egyértelmű jelzés alkalmazásával – tűzvédelmi szempontú tilalom esetén szabványos tiltó táblával, illetve piktogrammal – szembetűnő módon meg kell jelölni”.
Azonban kérdés az, hogy a munkáltató a munkahelyen történő dohányzást megtilthatja-e jogszerűen?
Azonban kérdés az, hogy a munkáltató a munkahelyen történő dohányzást megtilthatja-e jogszerűen?
2012.12.24.00:00
Várandós nők munkavédelme
Az Európai Unió aktív foglalkoztatott lakosságának 45%-a nő. A férfiak és nők nem egyformák, állásaik, munkakörülményeik és társadalmi megítélésük is eltérő lehet. Ezek a tényezők befolyásolhatják a munkavégzés során őket érintő kockázatokat, valamint ezeknek a veszélyeknek az értékelését és kezelését is- írja honlapján az Európai Munkabiztonsági Ügynökség. A munkahelyi biztonság és egészségvédelem kialakításának terén így figyelembe kell venni, hogy nők és férfiak adott munkaterületekre koncentrálódnak, így az ilyen munkahelyekhez kapcsolódó sajátos veszélyeknek vannak kitéve, azt, hogy a nők és férfiak testfelépítése eltérő, valamint, hogy a nők és férfiak más felelősséget viselnek otthon. A dolgozó nőknek két munkahelye van, az állásuk és a háztartás vezetése.
2012.12.23.00:00
Pénzkérdés a hatékony munkavédelem?
Baleset következtében évente 4,9 millió esetben a munkavállaló több mint 3 napot távol tölt munkahelyétől. A munkahelyi balesetek és a foglalkozási megbetegedések költségei a legtöbb országban a bruttó nemzeti termék (GNP) 2,6–3,8%-át teszik ki. Költséget jelent az egyes vállalkozásoknak és a nemzetgazdaságoknak egyaránt. A magasabb szintű munkahelyi biztonsági és egészségvédelmi előírásokat alkalmazó nemzetgazdaságok és vállalkozások azonban általában sikeresebbek- írja honlapján az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség. Tehát a megfelelő biztonság és egészségvédelem jó üzlet. Magyarországon a munkavédelmi szabályok az uniós keretrendszernek megfelelnek, néhány esetben szigorúbbak is. A probléma a betartásukkal van.
2012.10.29.00:00
A feszültség nem válogat - stresszkezelés az ÉMÁSZ-nál
Pénzkérdés-e a hatékony munkavédelem? Működhet-e a multiknál már bevett munkavédelmi rendszer kis- és középvállalkozói szinten is? A témáról két nagy energiaszolgáltató vállalat munkavédelmi felelőse mondta el véleményét a Munka-ügyesnek.
2012.11.13.00:00
A hókotró nyáron is dolgozik
A Magyar Közút Zrt. a kezelésében lévő több mint 30 000 kilométernyi országos közúthálózat fenntartási és üzemeltetési feladatait látja el, ebből adódik, hogy kiterjedt járműparkkal, jelentős számú munkagéppel rendelkezik. A speciális gépeket megfelelő jogosítvánnyal rendelkező munkatársak vezethetik. A közútkezelőnél igyekeznek minden munkavédelmi szabályt betartani, hiszen sok munkakörük nem éppen veszélytelen.
2012.11.12.00:00
A toronydaru a csúcs!
Targonca, betonkeverő, úthenger, toronydaru – minden kisfiú álma munkagépet vezetni. A valóságban ezek nagy értékű és igen veszélyes szerkezetek. A Munka-ügyes mai részében a munkagép kezelők, vezetők munkakörülményeivel, munkavédelmével foglalkozunk.
2012.12.17.00:00
A háztartási balesetek is megelőzhetőek lehetnének
A háztartásokban előforduló balesetek száma minden fejlett országban igen magas, Magyarországon legalább évi negyedmillió otthoni baleset történik. Ezek a tények világossá teszik, hogy a háztartási balesetek megelőzése, a veszélyhelyzetek végiggondolása és kivédése az egyik legfontosabb feladat mindannyiunk számára. Vannak olyan munkavédelmi előirások, melyek betartásával a háztartási balesetek száma is csökkenthető lenne.
2012.12.10.00:00
A legtöbb munkahelyi baleset az építőiparban fordul elő
A legtöbb halálos kimenetelű baleset az építőiparban és a mezőgazdaságban történik. Bár az idei év első felében a csökkenő tendencia megtorpanni látszik, az utóbbi három évtizedben egyre kevesebben sérülnek meg munkahelyi balesetben- olvasható ki a statisztikákból.
2012.12.03.00:00
A közterületi dolgozók munkavédelme
A közelmúltban Egerben tartotta a Magyar Önkormányzati Főkertészek, Díszkertészek, Kertépítők, Parkfenntartók Szövetsége a Munkavédelmi gyakorlat a zöldterület-gondozásban című fórumát, melyen mi is részt vettünk.
2012.11.26.00:00
Veszélyes-e a kábeltévé
A MEBIR rövidítés egy irányítási rendszert jelöl, ami a cégek biztonsági kötelezettségeit, feladatait foglalja össze a munkahelyi munkavédelem, egészségvédelem, tűzvédelem, egyéb biztonsági és kockázatértékelési tevékenységeinek és kötelezettségeinek területén.
2012.11.19.00:00
Mitől véd a munkaruha
A hétköznapi szóhasználatban nem teszünk különbséget munkaruha és védőruha között. Valójában a munkáltató által biztosított ruházat szerepe alapján sorolhatjuk a ruházatot egyik, vagy másik osztályba.
2012.11.05.00:00
A szépségért meg kell szenvedni
Egy szépségszalonba belépve, olyan félelmek merülnek fel az emberben, hogy talán nem fog jól állni az új hajszínem, a fodrász túl rövidre vágja a hajam, letörik majd a műkörmöm, esetleg, túl harsányra sikerül a sminkem. Fel sem merül a szépülni vágyókban, hogy a szépségipar alkalmazottjai milyen veszélyeknek vannak kitéve nap, mint nap munkájuk során.
2012.10.22.00:00
Az erdei munka veszélyei
Az egyik legveszélyesebb munka az erdőgazdaságban, fakitermelésben dolgozóké. Nem csak a gépek, éles és nehéz szerszámok jelentenek veszélyt rájuk nézve, de az erdő lakói és az időjárás viszontagságai is.
2012.10.08.00:00
Munkavédelem a közszférában
A Munka-ügyes magazinunkban ezúttal a közalkalmazotti szféra dolgozóinak munkaegészségügyét vizsgáljuk, bemutatjuk hogyan képesek csökkenteni a pszichés terhelést a pedagógusok és milyen egészségkárosító faktornak vannak kitéve a Heves Megyei Kormányhivatal dolgozói.
Libacombbal verik a vészharangot
Napirend előtt jelentette be Eger fideszes polgármestere, Vágner Ákos, hogy a város működése veszélybe került és azonnali cca. 800 millió forintos gyorssegélyt kér a kormánytól, mert a tömegközlekedést már nem tudja finanszírozni.
A három(!) alpolgármesterrel működő testület és a 130 millióba kerülő, 4 sajtóst köztisztviselőként alkalmazó 14 fős polgármesteri kabinet mellett az 1000 forintos éves buszbérlet, az indokolatlan beruházások sem erősítik az "önhibáján kívül bajba került önkormányzat" képét.
A kérés mellé egy kis presszió is társult: Ha nincs pénz, Eger le fog mondani az "önként vállalt feladatairól", amibe például a buszjáratok, a rendezvények, sport stb. is beleférhet. Ez a politika egyébként rímel a fideszes önkormányzatok országszerte tapasztalható REKI "túlterheléses támadására" (Önkormányzatok rendkívüli támogatása), amikor a kormányt teszik felelőssé a forráshiányuk miatt, hogy nem kapják meg a "szokásos" egyedi támogatásokat.
A három(!) alpolgármesterrel működő testület és a 130 millióba kerülő, 4 sajtóst köztisztviselőként alkalmazó 14 fős polgármesteri kabinet mellett az 1000 forintos éves buszbérlet, az indokolatlan beruházások sem erősítik az "önhibáján kívül bajba került önkormányzat" képét.
A kérés mellé egy kis presszió is társult: Ha nincs pénz, Eger le fog mondani az "önként vállalt feladatairól", amibe például a buszjáratok, a rendezvények, sport stb. is beleférhet. Ez a politika egyébként rímel a fideszes önkormányzatok országszerte tapasztalható REKI "túlterheléses támadására" (Önkormányzatok rendkívüli támogatása), amikor a kormányt teszik felelőssé a forráshiányuk miatt, hogy nem kapják meg a "szokásos" egyedi támogatásokat.
Halmozódó funkciók az egri belvárosban
Eger belvárosa látszólag „készen van”. Beépült, ami beépülhetett, kialakult, ami kialakulhatott. A valóság persze az, hogy napjainkban is bontanak-építenek új házakat, akár a Dobó téren is, kapnak új funkciót elhagyatott telkek, romos sarkok. Bár láthatóan sem távlatos koncepció, sem tudatos szabályozás, de még a belváros funkciójáról szóló elképzelés sincs a láthatáron, az élet mégis kikényszeríti a változást és megtölti tartalommal ezeket a tereket.
OkosEger 3.0 A jövő (jelen?) iskolája
Az oktatási rendszer elavult - hallottuk lépten-nyomon szülőktől, tanároktól, ugyanúgy, ahogy az ellenkezőjét is. És tessék: egy váratlan, egyik napról a másikra előállt helyzet kényszerített bennünket arra, hogy szembenézzünk állításainkkal, elképzeléseinkkel vagy éppen félelmeinkkel: hogyan is működik a “jövő iskolája”? Sikerült-e hozzá alkalmazkodnunk, vagy még nőnünk kell a feladathoz? És vajon megkönnyebbülni vagy inkább bosszankodni fogunk, ha a dolgok visszatérnek a kerékvágásba, a diáksereg pedig az iskolapadokba? Mit gondol a pedagógus, és mit a tanuló? Beszélgetésünk alkalmával mindkét nézőpontot megismerhetjük - és saját tapasztalatainkat is megoszthatjuk.
Hogyan érjünk el teljesen relaxált állapotot?
Sokan vágyunk a teljes nyugalomra. Van, aki az utazásra, van aki a sportra és van aki a hosszú, magányos sétákra esküszik. Fontos, hogy megtaláljuk a számunkra megfelelő eszközöket, amelyekkel le tudjuk nyugtatni magunkat és ki tudjuk kapcsolni a külvilágból áradó tömérdek impulzust.
1788606381



